A motor- és járműgyártásoz kapcsolódó 11 szakma képviseletében összesen 159 fiatal kapott helyet a programban, kétharmaduk szakmunkásképző intézmény tanulója. Ők egy, míg a szakközépiskolások két éven keresztül tanulhatnak a járműgyárban - mondta el az MTI érdeklődésére a kezdőnapon Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója.
A társaság tájékoztatás szerint a diákokat a járműgyár három helyi partner-középiskolájából toborozták, körülbelül kétszer ennyi jelentkező közül választva ki őket. Az utóbbi években azt tapasztalták, hogy a partnerintézményekbe mind több más településen élő fiatal jelentkezik abban a reményben, hogy utána bekerülhet az Audi képzési rendszerébe, majd munkatárssá válhat.
Eddig összesen több mint 1400 szakmunkástanulót képeztünk Győrben, az Audinál - mondta Knáb Erzsébet. A most beállókkal együtt mintegy 260 fiatal tanulója van a projekt- és képzési központnak, amelyre kulcsszerep hárul a járműgyár dolgozói utánpótlásának biztosításában. A fiatalokat itt nem hagyományos oktatási programok keretében képzik, tanáraik - problémák vázolásával, feladatok kiadásával - sokkal inkább támogató mentorként lépnek fel.
Négyhetes nyári gyakorlatot kezdett 159 diák hétfőn az Audi Hungaria motor Kft.-nél; ők lesznek azok, akik szeptembertől a társaságnál töltik szakmai gyakorlatukat a duális képzés keretében.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
14 perce
-
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
körülbelül 1 órája
-
A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
körülbelül 1 órája
-
A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
2 órája
-
A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
3 órája
-
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
3 órája
Mfor.hu Top24
- Példátlan orosz művelet zajlik a magyar választás befolyásolásának érdekében – mondja az MCC-kutató
- Mégsem árverezi el a NAV az egykori szabadszállási laktanya épületeit
- Soha ennyi tisztán elektromos gépkocsi nem állt forgalomba, mint márciusban
- Hónapok óta nem örülhetett hasonlónak az RTL
- Tömegesen zárhatnak be a kis benzinkutak
- A magyar gazdaság a partvonalról nézi, hogyan tarolnak a kínai autók
- Donald Trump olyat mondott Iránnak, mint még soha
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
- Feltartóztatak egy orosz tartályhajót, amely hatalmas olajszennyezést okozott a Balti-tengeren 2026. április 3. 15:45
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Stabil kétharmadot mér a Medián a Tisza Pártnak – szoros körzetek dönthetnek, Magyar Péter szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni
13:02
-
Mire számíthatunk Egerben ezen a héten az útfelújítások miatt?
12:44
-
Trump tűzszünetet hirdetett, Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
10:38
-
Veteránautók érkeznek a hétvégén Egerbe, a Chrono Classic túra befutójára
09:44
-
Gallyazás miatt ideiglenes lezárások várhatóak a Knézich és a Klapka utcában
08:03
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
2026. április 7. 18:31
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). 



