A fizetés alapján döntött volna két állásajánlat között a megkérdezett magyarok 41 százaléka – derült ki a Randstad Award 2014-es adataiból. Míg a válság idején a foglalkoztatás hosszú távú biztonsága volt fontosabb a munkavállalóknak, addig a gazdaság megerősödésével a pillanatnyi fizetés vált az elsődleges szemponttá. Arra lehet számítani, hogy idén még dominánsabb lesz a juttatások szerepe a döntési folyamatban – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
Változást várnak a szakemberek az iparági preferenciákban is. A 2014-es adatok szerint minden második magyar szeretett volna az autóiparban dolgozni - mondta Baja Sándor. A Randstad szakemberei szerint ugyan az autóipar vonzereje nem csökkent az elmúlt egy évben, de várhatóan idén már kiegyenlítettebb lesz a szektorok megítélése.
Kinek mi a fontos?
A különböző demográfiai csoportok elvárásai között olyan lényeges különbségek voltak, amelyet a munkáltatóknak is érdemes figyelembe venniük az állások meghirdetésénél. Például, ha valaki kifejezetten fiatalokat szeretne alkalmazni, akkor érdemes hangsúlyoznia a karrierépítés támogatását akár nemzetközi szinten is, valamint inspiráló munkahelyi környezetet biztosítani. Ha azonban sok alacsonyabb végzettségű dolgozót kell gyorsan felvenni például betanított munkára, akkor a telephely megközelítésében érdemes segítséget felajánlani – mondta Baja Sándor.
A férfiaknak a fizetés, a juttatások mellett az előrelépési lehetőségek is fontosak. A nőknek ezek mellett a rugalmas munkavégzés lehetősége is nagyon fontos. A munkahelyi légkört, mint szempontot azonban a válaszadók viszonylag hátrasorolták.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Politikai földindulás Németországban: toronymagasan nyert az AfD
körülbelül 1 órája
-
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
6 órája
-
Egész Európa csak a Premier League hátát nézheti
6 órája
-
Nem csak Zelenszkijjel, más európai országok képviselőivel is tárgyal az USA Kijevben
7 órája
-
Nagyot ugrott a részvételi arány a kulcsfontosságú németországi választáson
8 órája
-
Akkora a baj a Volkswagen-csoportnál, hogy a vezetőségnek is eszébe jutott a győri Audi bezárása
10 órája
-
Trump új ötlete káoszt okozhat a NASA és a hadsereg között
12 órája
- 100-ból 44 német az AfD-re szavazott Kelet-Németországban
- Ipsos-felmérés: ezek aggasztják leginkább a magyarokat
- Érzik a tétet a németek: sokkal többen szavaztak a döntő jelentőségű választáson, mint öt éve
- A parlament alelnöke arról beszélt, nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatoknál
- Magyarország itt Európa élén jár, de nincs benne köszönet – A hét ábrája
- A magyar férfiak közel kétharmada elhízott vagy túlsúlyos
- „Netflix-kormányzás”: hétfőtől az M1 is élőben adja a parlament üléseit
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja 2026. szeptember 4. 13:17
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
Még a republikánusok körében is visszaesett.
Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Tízből négy nevező külföldről érkezett.
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
-
Rekordlétszámú mezőny és kiemelkedő nemzetközi részvétel a vasárnapi budapesti futóversenyen
15:12
-
MTÜ: átalakítás, piacnyitás
07:18
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
2026. szeptember 6. 06:01
-
Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
2026. szeptember 6. 11:05
-
Nagyot ugrott a részvételi arány a kulcsfontosságú németországi választáson
2026. szeptember 6. 14:47
-
Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
2026. szeptember 6. 10:33
-
Nem csak Zelenszkijjel, más európai országok képviselőivel is tárgyal az USA Kijevben
2026. szeptember 6. 16:12





