2p
Már 12 ország csatlakozott az európai légiforgalmi irányítók és az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége sztrájkjához.

Már 12 ország csatlakozott az európai légiforgalmi irányítók ernyőszervezete, az ATCEUC (Air Trafic Controllers European Unions Coordination) szerdai és az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) csütörtöki demonstrációjához - tudta meg az MTI.

Az ATCEUC azért tart demonstrációt, mert nem ért egyet az Európai Bizottság Egységes Európai Égbolt (SES) programjával, illetve a 2015 és 2019 közötti időszakban elvárt "irreális" teljesítménycélokkal. A SES-programot az Európai Bizottság és az Eurocontrol kezdeményezte 2008-ban, lényege, hogy a széttagolt, a tagállamok kezében lévő légiforgalmi irányítást összevonják és rövidítsék a repülési útvonalakat. A szervezet 14 ezer irányítónak küldte el felhívását. Ehhez a demonstrációhoz Olaszország, Portugália, Málta és Ciprus mellett szerdán csatlakozott Franciaország, Bulgária és Szlovénia is. 

A holnapi sztrájkhoz Magyarország is csatlakozott

Csütörtökre az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) jelentett be megmozdulást, mivel úgy látja, hogy az egységes égbolt miatti változások veszélyeztetik a légiforgalmi irányítók munkahelyeit, a jogszabálycsomag célkitűzései megalapozatlanok és túlzóak, egyértelműen a légitársaságok érdekeit védik, továbbá negatív következményekkel járhatnak a repülésbiztonságra és a légiforgalmi szolgálatok működésére.

Az ETF akciójában a legfrissebb adatok szerint Franciaország, Olaszország, Portugália, Szlovákia, Csehország, Ausztria, Görögország és Magyarország légiforgalmi irányítói vesznek részt. A HungaroControlnál működő Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete kétórás, forgalomkorlátozással járó sztrájkot fog tartani, a Magyarország felett átrepülő forgalmat kiszolgáló irányítás csökkentett kapacitással fog üzemelni, és a közelkörzeti, valamint torony irányítás is 50 százalékos kapacitással üzemel csütörtök délelőtt 9 és 11 óra között.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG