A közlemény szerint a döntés nem érinti a Pécsi Dohánygyár működését. A hétfőn bejelentett átszervezéstől a vállalat működési veszteségei csökkenését, piacvezető pozíciója megerősödését várja. A kiskereskedelmi egységek kiszolgálása a megszokott színvonalon folyik tovább.
Az átszervezést a piaci folyamatok változása, az eladások csökkenése és a kereskedelmi struktúra átalakulása kényszerítette ki, ami miatt a vállalat működése több éve veszteséges.
A gazdasági válság kezdete óta a BAT eladásai folyamatosan csökkentek, a társaság 2008-ban még évi közel 7 milliárd szál cigarettát értékesített Magyarországon, az idén pedig már csak 3 milliárd szál cigarettát és kevesebb mint 2 milliárd szálnak megfelelő fogyasztási dohányt. A cigaretta esetén mindez 60 százalékos csökkenést, a teljes értékesítésben pedig 30 százalékos visszaesést jelent - olvasható a közleményben.
Csoportos létszámleépítést jelentett be hétfőn a British American Tobacco (BAT) Magyarországon: a cég átszervezés keretében várhatóan 180 munkatársától válik meg - közölte a BAT.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Bődületesen erős számokat közölt a Google anyavállalata, de a befektetőket ez nem érdekelte
8 perce
-
Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
35 perce
-
Magyar Péter áfamentességet jelentett be a vényköteles gyógyszerekre
körülbelül 1 órája
-
Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
körülbelül 1 órája
-
Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
2 órája
-
A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
2 órája
-
Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
2 órája
Mfor.hu Top24
- Trump rátette a kezét a venezuelai olajra, aztán kámforrá váltak a bevételek
- Hirtelen megint sokkal drágáb lesz a tankolás
- Új offenzívákat indítana az ukrán hadsereg
- Szijjártó Péter meghallgatását kérné a Tisza Párt a BYD-nél vállalt szerepe miatt
- Becsületsértés gyanúja miatt indulhat eljárás a Magyar Pétert leköpő férfi ügyében
- Nyomozók lepték el a Családbarát Magyarország Központját
- Lemondott Kovács Gergely alpolgármestere
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Vállalat
Bődületesen erős számokat közölt a Google anyavállalata, de a befektetőket ez nem érdekelte
8 perce
Nemzetközi
Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Már nemcsak a bűnelkövetőket azonosíthatják.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán
09:07
-
Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon
08:12
-
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban
08:07
-
Málta bekeményít az illegális szálláskiadással szemben
07:57
-
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből
07:33
A vidék hírei
-
Ma este kiderülnek a felvételi ponthatárok: rekordlétszám mellett dől el több mint 140 ezer jelentkező sorsa, Egerben is pontváró esemény lesz
09:23
-
Ősszel visszakerülnek a javítóintézetek a gyermekvédelemhez
09:15
-
Átmenetileg betiltották a hamvak Tiszába szórását az alacsony vízállás miatt
08:06
-
Az egri útfelújításokról egyeztetett Bódis Péter: gyorsítást ígérnek, de a minőségből nem engednének
06:09
-
Bódis Péter: Eger megérdemli a XXI. századi vasúti közlekedést
17:22
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
2026. július 23. 08:35
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
2026. július 22. 15:49
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
2026. július 22. 14:56
-
Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
2026. július 22. 12:52
-
Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
2026. július 23. 07:45
Nem minden a jó eredmény. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



