2p
Február 15-ig adhatják le a hiteligénylési kérelmet azok, akik már márciusban szeretnék megkapni a diákhitelt.
Fotó: Őry Gábor/Privátbankár.hu

Elindult a tavaszi szemeszterre vonatkozó Diákhitel igénylési időszak - hívja fel közleményében a figyelmet a Diákhitel Központ. Aki február 15-ig benyújtja hiteligénylési kérelmét, már március közepén a kért összeghez juthat.

A felvehető hitelösszegek a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint (ez szemeszterenként egy összegben is kérhető), a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.

A változó kamatozású Diákhitel1 változatlanul kedvező feltételekkel, 3,35 százalékos kamattal elérhető minden hallgató számára, az államilag kamattámogatott Diákhitel2 fix 2 százalékos kamattal az önköltséges képzésen tanulóknak nyújt segítséget képzési díjuk kiegyenlítésében.

Így igényelj

Az igénylést az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről célszerű elindítani, így az adatlap helyben, a felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályán kinyomtatható és le is adható. A nyomtatvány kitöltésére a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten is lehetőség van.

A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló magyar és angol nyelven elérhető a Diákhitel Központ internetes felületén. A Személyes Ügyfélszolgálat Budapesten két helyszínen - a Kacsa utcában és a KÖKI Terminálon - várja az érdeklődőket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG