3p
A magyar fiatalok leginkább a jövő bizonytalanságától és az egzisztenciális gondoktól tartanak, de legfőbb problémáik közé sorolták a céltalanságot is - derül ki a Kutatópont piackutató cég 2012-es kutatásának eredményéből.

A nyolcezer 15 és 29 év közötti magyar fiatal megkérdezésével készült reprezentatív felmérésben a résztvevők maguk jelölhették ki korosztályuk legégetőbb problémáit. A felsoroltak között az egzisztenciális gondok és a jövő bizonytalanságára utaló félelmek vezetnek: kiemelkednek a munkanélküliséggel, elhelyezkedési nehézségekkel (25 százalék említette), a létbizonytalansággal (22 százalék), valamint a pénztelenséggel, elszegényedéssel (16 százalék) összefüggő aggodalmak – közölték.

Amitől a legjobban

Sorrendben az öt legnagyobb problémának a megkérdezettek a bizonytalan jövőt, a munkanélküliséget, a létbizonytalanságot, a céltalanságot és a pénztelenséget tartották. A fiatalok megítélése alapján a drog a hatodik, az alkohol pedig a tizedik legfőbb problémájuk.

A négyévente elvégzett Magyar Ifjúság felmérés 2012-es eredményei szerint szoros összefüggés mutatkozik az említett problémák és a kérdezettek lakóhelye között: a létbizonytalanság érzete a megyei jogú városokban érte el a legmagasabb értéket, a kilátástalan jövőtől leginkább a városban élők tartottak, míg a községekben élők számára a munkanélküliség jelentette a legnagyobb problémát.

Az egyetemisták körében kiugróan magas volt azok aránya, akik a céltalanságot és a munkanélküliséget azonosítják az ifjúság legégetőbb problémájaként, míg a drogok és az alkohol említése a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körében a legmagasabb. A létbizonytalanság említése a szakmunkásképző bizonyítvánnyal rendelkezők esetében kiugró.

Rosszabb a helyzet

A fiatalok mind a múltbéli, mind a jövőbeli gazdasági helyzetet döntően negatívan értékelték. Háromnegyedük szerint romlott, minden tizedik válaszadó szerint nem változott, és csupán minden századik szerint javult a gazdasági helyzet az elmúlt tíz évben. 58 százalékuk szerint a gazdaság teljesítménye a jövőben romlani fog, 18 százalékuk szerint nem változik, és alig 7 százalékuk vár javulást.

A válaszadók a saját életszínvonaluk alakulását illetően is borúlátóak voltak: családja anyagi helyzetéről 51 százalék vélekedett negatívan, 23 százalékuk szerint nem változik, míg 9 százalékuk szerint a helyzet javulni fog.

A közleményben ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy jelenlegi életszínvonalukkal a megkérdezett fiataloknak csupán 17 százaléka volt elégedetlen, 39 százalékuk bizonytalan, míg 44 százalékuk elégedett.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG