3p
3,5 százalékkal nőttek a keresetek. A nettó kereset közel 160 ezer forint volt júliusban.

Január–júliusban 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A júliusi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kiegészítő pótlék bevezetése - írja a Központi Statisztikai Hivatal.

2015. január–júliusban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 243 400 forint volt.
  • A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (501 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 900 forint).
  • A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 192 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, összege átlagosan 9800, illetve 9300 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 159 400 forint volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 166 200 forintra becsülhető. A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 900 forint volt.

2015. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest:

A kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,5 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,5, ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 3,0, a nonprofit szervezeteknél pedig 3,3 százalékkal nőttek a keresetek.A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek – 0,1 százalékponttal – kisebb ütemben emelkedtek, mint a keresetek.A munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százalék volt.

Szféra

Összesen

Közfoglalkoztatottak nélkül

bruttó átlagkereset, forint

változás az előző év azonos időszakához képest, %

bruttó átlagkereset, forint

változás az előző év azonos időszakához képest, %

Vállalkozások

259 700

3,7

261 000

3,6

Költségvetés

212 300

2,4

244 600

3,0

Nonprofit szervezetek

216 000

5,3

234 600

3,3

Nemzetgazdaság összesen

243 400

3,5

255 700

3,5

Ebből:

 

 

 

 

Közfoglalkoztatottak

80 100

2,6

x

x

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG