2p
2020-tól csak középfokú nyelvvizsgával lehetne bekerülni a felsőoktatásba, az ombudsman ezellen emelet kifogást a napokban.
Hallgatók feladatlapot töltenek ki műszaki angol nyelvi próbanyelvvizsgán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nyelvvizsgaközpontjában. (Kép forrása: MTI Fotó, Marjai János)

Székely László alapjogi biztos szerint a kormány kellő előkészítés nélkül írta elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a középfokú nyelvvizsgát. A biztos hivatalból indított átfogó vizsgálatot amiatt, hogy a kormány 2014 decemberében bejelentette: 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik.

Az ombudsman megállapította: az új követelmény meghatározásakor a szaktárca nem vette figyelembe az egyes oktatási szintek egymásra épülésének követelményét, nem biztosította a szükséges felkészülési időt, és nem gondoskodott az idegennyelv-oktatás iskolai feltételrendszerének megteremtéséről.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az ombudsman jelentésére reagálva közölte: a jövő generáció sikeresélyeit rontaná, ha 2020-tól nem lenne az egyetemre kerülés kötelező feltétele a középfokú nyelvtudás,

Parragh szerint a mai világban nyelvtudás és a digitális ismeret nélkül nem lehet érvényesülni a világban, a munkaerőpiacon sem.

Az MKIK elnök úgy látja, az ombudsman jelentésében tartalmilag sok helyes megállapítás van, de a végkövetkeztetés hibás.

"Valóban, Magyarországon a nyelvtanulás feltételei nem ideálisak, javítani kell az oktatói képességeken, az iskolák felkészültségén, a nyelvtanulás hozzáférési lehetőségén, de mindez nem lehet indok arra, hogy a 2020-as határidőt, ahol a felsőoktatásba belépés feltétele egy nyelv középfokú ismerete, elcsúsztassák, módosítsák, ami nagy visszalépés lenne" - fogalmazott.

Parragh László közölte: az MKIK határozottan kiáll a nyelvek közül az angoltudás mellett, hiszen ez a közösségi kommunikációs nyelv, ezért a szabályozásban már azt is puhának tartják, hogy nem az angol, hanem egyetlen, bármilyen idegennyelv-vizsga szerepel.

A kamara elnöke felidézte, 2014-ben született meg a döntés arról, hogy a felsőoktatásba való belépéshez szükséges a nyelvtudás. Bőven van idő 2020-ig felkészülnie mindenkinek, de leginkább a felsőoktatásba kerülőknek, a diákoknak, akiknek érdekük, hogy nyelvismerettel rendelkezzenek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG