1p
Az év üzletembere feta sajttal indította karrierjét, az igazi áttörést azonban a görög joghurt hozta meg Hamdi Ulukayának.

Hamdi Ulukaya, az amerikai Chobani joghurtgyártó alapító-vezérigazgatója nyerte az Ernst & Young Az év üzletembere nemzetközi díját. A Törökországban született vállalkozó kevesebb mint egy évtized alatt vitte sikerre amerikai székhelyű világcégét.

Hamdi Ulukaya

 

Amerika kedvenc joghurtja 3000 embernek ad munkát

Sándor József volt a magyar jelöltAz Ernst & Young Az év üzletembere nemzetközi díjátadóját szombaton este rendezték meg Monte Carlóban. A nemzetközi versenyben idén 49 ország vett részt. A magyarországi döntő idei fődíjasa Sándor József, a Fémalk Zrt. vezérigazgatója volt.

A Törökországban született vállalkozó 2005-ben alapított cégét New York államban. A görög joghurt gyártását két évvel ezt követően kezdték el. Mára a Chobani vált a legkeresettebb joghurttá az Egyesült Államokban, évi egymilliárd dolláros forgalmat bonyolítva.  A világ legnagyobb joghurtgyárával büszkélkedő cég ma már háromezer főt foglalkoztat. Termékeiket az Egyesült Államok mellett Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is értékesítik.

„Az a tény, hogy az Egyesült Államok gazdasága gyorsabban kilábalt a recesszióból, nagyban köszönhető annak, hogy az amerikai világképet jobban átszövi a vállalkozói szellem. Hamdi Ulukaya nemcsak méltó nyertese az Ernst & Young Az év üzletembere díjnak, hanem példája annak is, hogy az amerikai álom még napjainkban is beteljesíthető” – mondta Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója.

Chobani, az amerikai álom beteljesülése

Hamdi Ulukaya Kelet-Törökországban született, 1994-ben költözött az Egyesült Államokba angolt és üzleti ismereteket tanulni. A tanulmányait végül nem fejezte be, ehelyett inkább feta sajt gyártásába kezdett 2002-ben. Három évvel később – barátai tanácsa ellenére – megvásárolt egy korábban bezárt joghurtgyárat és megalapította a Chobanit. Az első komoly mérföldkövet a cég eletében a Costco amerikai kereskedelmi lánccal aláírt 2009-es beszállítói szerződés jelentette. Mára a vállalkozás egymilliárd dollár évi forgalmú világcéggé vált.

Bevándorlóként Hamdi Ulukaya elkötelezett híve a helyi közösségek fejlesztésének. Ennek szellemében a cég profitjának 10 százalékát minden évben a vállalat által alapított Sheperd’s Gift Foundationnek jótékonysági szervezetnek ajánlják fel. A cég emellett hivatalos szponzora az amerikai olimpiai csapatnak is.


A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG