Évente több mint félmillióan veszítik el munkájukat a divatcikkek hamisítása miatt, és mintegy 13 ezer milliárd forintnyi kárt okoz a hamisított divatcikkek forgalmazása az Európai Unióban - hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közleményében.
Óvatosan az olasszal
A tájékoztatás szerint az uniós országok közül leginkább a fejlett divatiparral rendelkező Olaszország és az Egyesült Királyság gazdaságát sújtja a divattermékek nemzetközi bűnszervezetek által irányított hamisítása.
A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) legfrissebb jelentése szerint a divatcikkek éves 275 milliárd eurós (85 ezer milliárd forintos) teljes forgalmának mintegy 10 százalékát teszik ki a hamis divattermékek, ruhák, cipők, sálak, nyakkendők, övek, kesztyűk. A divattermékeket előállító és forgalmazó szektorban 647 ezer vállalkozásában 3,8 millióan dolgoznak, a cégek majdnem fele Olaszországban működik.
43 milliárdot ér a kamu
Az OHIM jelentésének készítői rámutattak: a nemzetközi bűnszervezetek által irányított termelés és értékesítés évente mintegy 43,3 milliárd eurós (mintegy 13,4 ezer milliárd forintos) kárt okoz az unió gazdaságának, és körülbelül 518 ezer munkahely megszűnéséért felelős. Az OHIM becslése szerint a 28 uniós tagállam csak a divattermékek hamisítása miatt 8 milliárd euró (mintegy 2500 milliárd forintnyi) adó- és járulékbevételtől esik el.
Nagy biznisz a divat
Évente közel 2,5 milliárd dolláros üzlet a divat világszinten - többek között erről is olvashat egy korábbi összeállításunkban.