2p
Folytatják az Európai Szolidaritási Testület támogatását.

Az elkövetkező három évben több mint 340 millió eurót tervez Brüsszel fordítani a testület munkájára, azzal a céllal, hogy addigra legalább 100 ezren csatlakozzanak a szervezethez. Erről már egy javaslatot is benyújtottak a finanszírozásról és a 2020-ig tartó tervről. A tervek szerint így az Európai Szolidaritási Testület keretében nemcsak önkéntes, gyakornoki és szakmai munkára nyílik majd alkalmuk a résztvevőknek, hanem arra is, hogy saját szolidaritási projektet hozzanak létre, illetve hogy csoportosan jelentkezzenek önkéntesnek.

A bizottság tájékoztatása szerint jelenleg már a 30 ezret is meghaladja azon fiatalok száma, akik regisztráltak, és közülük néhányan már meg is kezdték a projektmunkát. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker elmondta: megfelelő jogalapot hoznak létre a szervezet számára, és arról is gondoskodunk, hogy az rendelkezzen a szükséges pénzügyi forrásokkal. Az Európai Bizottság tavaly decemberben indította útjára az Európai Szolidaritási Testületet, amelynek keretében 18 és 30 év közötti fiatalok 2-12 hónapra helyezkedhetnek el egy projekt keretében, például az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, a természeti katasztrófák vagy menekültek befogadásához, támogatásához és integrációjához való hozzájárulás területén.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG