2p
Ezt az időt már nem kapja vissza senkitől.

Szabadlábra helyeztek az Egyesült Államokban egy férfit, aki huszonhárom évig volt börtönben az ellene hozott téves ítélet miatt - közölte pénteken az amerikai média. Lamonte McIntyre-t 17 évesen, 1994-ben vették őrizetbe két ember megölésének gyanújával, és a rákövetkező évben - ekkor már betöltötte a 18. évét, vagyis felnőtt korúvá vált - kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Kierőszakolt vallomás, hiányzó bizonyítékok

Az ítélet szerint McIntyre lelőtt két embert, áldozatai gépkocsiban ültek, amikor tüzet nyitott rájuk. McIntyre ezt mindvégig tagadta, ártatlanságát hangoztatta. Ennek ellenére egy szemtanú elmondása alapján már a bűntény után néhány órával előzetes letartóztatásba helyezték, holott családja váltig azt állította, hogy a gyilkosság idején otthon volt. Terhelő vallomást tett ellene az áldozatok egyik rokona is, de ő később visszavonta vallomását, mondván, a rendőrség kicsikarta belőle.

A perben nem derült ki, hogy mik voltak McIntyre indítékai, nem került elő a gyilkos fegyver és semmilyen bizonyíték, amely a bűntény helyszínéhez vagy az áldozatok valamelyikéhez kötötte volna őt.

Nagyon nem volt rendben, ami lezajlott

Egy kansasi ügyvéd nemrégiben újrakezdte vizsgálni az esetet, és a szemtanúk vallomását megkérdőjelező új információ birtokában kérte a férfi szabadon engedését. Arra hivatkozott, hogy a nyomozati eljárás során a rendőrség helytelenül járt el, továbbá felmerült az elfogultság ténye is, mert - mint kiderült - titkolt szerelmi viszony volt az ítélkező bíró és az ügyész között, amit a per során nem vettek figyelembe.

A most negyvenéves Lamonte McIntyre-t pénteken szabadlábra helyzeték. Helyszíni tudósítások szerint rokonok, barátok és újságírók sokasága várt rá a börtön kapujánál. "Milyen kellemes idekinn!" - ezek voltak az első szavai, miután 23 év után szabadult börtönéből.

Címkék: Karrier Börtön USA

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG