Tavaly több mint 112 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki.
A Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának tavalyi felmérése elég siralmas képet fest a hazai dolgozók munkakörülményeiről: az ellenőrök összesen 15 459 munkáltatót vizsgáltak, az esetek 79,1 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot, míg a dolgozókat vizsgálva ez az arány 66,1 százalék – alig 3 százalékkal jobb a tavalyelőtti adatnál. Az idei munkavédelmi törvénykönyvet már egyébként elfogadták, erről korábban itt írtunk bővebben.
Problémát szinte minden területen találunk, kihágásokat fedeztek fel egyebek mellett az építő-, a feldolgozó- és a gépiparban, valamint a mezőgazdaságban, a bányászatban, az egészségügyben és a szociális ellátásban is. A dolgozóknak legtöbbször nem megfelelő munkaeszközökkel és ruházatban kell dolgozniuk, de az esetek 7,4 százalékában villamosbiztonsági veszélynek voltak kitéve. Emiatt az év során 112 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki, emellett 152 esetben, 8,18 millió forint értékben gyűjtöttek be eljárási bírságot.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.