4p
Szinte minden szegmensben emelkedett a munkavállalói bizalom tavaly nyár óta Magyarországon, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös augusztusi munkaerőpiaci kutatásából. Az adatok alapján továbbra is a fiatalok, a fővárosban élők és a diplomások jelentik a legbizakodóbb társadalmi csoportokat, ugyanakkor a vizsgált demográfiai mutatók körében egyre kisebb különbségek tapasztalhatóak az adott szegmensekre vonatkozóan.

A tavalyi év azonos időszakához képest 6 százalékponttal nőtt, ezzel 66 pontos értéket vett fel 2017 nyarán a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe, így az időszakonként tapasztalható ingadozások ellenére továbbra is egy stabilan emelkedő tendenciáról beszélhetünk.

A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Emellett azt is figyelembe veszi, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne.

Míg 2015 nyarán 37, egy évvel később 40, idén már 44 pontot vett fel a skálán az az érték, amely megmutatja, hogy a munkavállalók saját megítélésük szerint milyen könnyen találnának új munkahelyet egy esetleges állásvesztés esetén. Ugyanakkor az áprilisi adatfelvételhez képest 3 pontos csökkenés tapasztalható, ami az addigi folyamatos emelkedéshez képest némi megtorpanást jelez. Összességében elmondható, hogy az átlagos magyar munkavállaló úgy érzi, ha ugyan nem is könnyen, de nem is nehezen találna magának új munkahelyet.

Növekszik a bizalom

Figyelembe véve az elmúlt két és fél év tendenciáit, megállapíthatjuk, hogy a magyar munkavállalók negyedévről-negyedévre jobban bíznak az állásuk stabilitásban és úgy érzik, hogy ha azt el is veszítenék, akkor is könnyebben találnának új, számukra megfelelő munkát – mondta el Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója.

Ami a karrierhez kapcsolódó jövőképet illeti, érdekesnek mondható, hogy míg a férfiak 65, addig a nők 71 százaléka érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye. A diplomások körében ez az arány egyébként 70 százalék, míg a fővárosban élők körében 75 százalék.

Azon munkavállalók közül, akik ennél rövidebb időre látják biztosnak a munkahelyüket, 39 százalék szerint az őt alkalmazó cég meg fog szűnni, 36 százalékuk azt is állította, hogy be fog olvadni egy másik vállalatba, 32 százalék pedig a csökkenő létszámot is említette. A megkérdezettek 38 százaléka a saját pozícióját érzi fenyegetve 3 éven belül oly módon, hogy a céget, illetve a szervezetet átalakítják, 32 százalékuk pedig attól fél, hogy egy várható leépítés során fognak megválni tőle.

Minél több az iskolánk, annál optimistábbak vagyunk

Iskolai végzettséget tekintve továbbra is a diplomások alkotják a legbizakodóbb csoportot 69 ponttal, utánuk 66-65 ponttal következnek a legalább érettségivel, illetve szakmunkás végzettséggel rendelkező munkavállalók. A legfeljebb 8 osztállyal rendelkezők ugyan 63 ponttal zárják a sort, de körükben még így is egy meredek, 23 pontos növekedés tapasztalható tavaly óta.

Minden korcsoportban stabil javulás tapasztalható: egyaránt 68 pontot regisztráltak a 18-29 és 30-39 éves, illetve az 50-59-es éves korosztályokban, amelyeknél 10, 4, illetve 10 pontos emelkedést tapasztaltak a tavalyi év hasonló időszakához képest. A 60 év felettiek körében ugyanakkor enyhe lemaradás tapasztalható: a 3 pontos csökkenéssel 47-re esett a körükben a bizalmi index.

Hátrányban a vidék

A szektorok szerinti bontás tekintetében nem figyelhető meg érdemi különbség, a közigazgatásban, az iparban és a mezőgazdaságban tevékenykedő dolgozók egyaránt 66 pontot értek el, míg a kereskedelemben lévők némileg bizakodóbbak (67 pont).

Lakóhely szerinti bontásban a budapestiek és a falvakban élők a legoptimistábbak 67-67 ponttal, őket követik enyhén lemaradva a városokban élők 66 ponttal. Mindhárom csoportban növekedett a bizalmi index 2016 hasonló időszakához képest, a fővárosban 2, a városokban 6, míg a falvakban élők körében 10 ponttal. A régiók szerinti bontásnál nem igazán figyelhető meg érdemi különbség, Nyugat-Magyarországon enyhén optimistábbak az emberek a munkahelyükkel kapcsolatban (69 pont) az ország középső és keleti felén élőkhöz képest (67-64 pont), ugyanakkor mindhárom régióban stabil, 5, 4 és 8 pontos növekedés volt tapasztalható az elmúlt egy évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG