2p
Idén 25 százalékot kérnek, 2018-ban pedig 20 százalékos béremelést kérnek a Volán dolgozói.

25 százalékos béremelést kérnek idén, s 2018-ban újabb 20-at a volánosok – tudatta az ágazatban dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet. A KKSZ szerint ugyanis csak így lehet megállítani az elvándorlást a szakmából, ahol jelenleg mintegy 18 ezren dolgoznak, de folyamatosan csökken a létszám.

Ez egyre nehezebb

Megfelelő bérek nélkül a volán társaságoknál nem lehet pótolni a karbantartókat és megoldani a már tragikusnak nevezhető buszvezető hiányt, de még csak az elvándorlást sem lehet megállítani, amennyiben a munkáltató nem emeli kellő mértékben a béreket. A kellő mértéket az ágazatban dolgozókat képviselő szakszervezet 25 százalékban határozta meg – közölte Baranyai Zoltán, a KKSZ elnöke hozzátéve, hogy ez csak a jövő évi terv, a következő évre – 2018-ra – újabb emelést, akkor 20 százalékot kérnek.

A KKSZ szerint ez az a mérték, amellyel meg lehetne közelíteni azt a bért, amely méltó ellenértéke lenne a munkának, amit a Volánnál dolgozó sofőrök, szerelők és minden kiszolgáló személyzet végez. A Volán-társaságoknál jelenleg bruttó 250 ezer forint az átlagbér, de a sofőrök egy részének jelentős túlórával sem éri el a keresete a bruttó 180 ezret. A buszvezetők átlagosan bruttó 240 ezer körüli bérért, a karbantartók pedig még kevesebbért dolgoznak.

Már a béremelés sem segít?

A KKSZ a rendelkezésére álló információk alapján úgy látja, hogy az a minimálbér- és a szakmunkás bérminimum-emelési mérték, amelyet a kormány javasolt és a felek elfogadtak, kockázatos bértorlódást eredményez a szakmában. Ennek kezelésére a teljes munkavállalói kör számára béremelést kell végrehajtani, méghozzá olyan mértékűt, amely megegyezik a szakmunkás bérminimum emelésév el – szögezte le Baranyai.

Az elnök hozzátette: minderre azért is szükség van, mert a munkaerőpiacon, országrészektől függetlenül alacsonyabb szaktudást igénylő munkakörökben is megemelkedik a kereseti szint, amelynek elszívó hatását minden munkakörben érezni. Az elnök éppen ezért leszögezi, hogy önmagában még a béremelés sem lesz elég ahhoz, hogy hosszútávon vonzó legyen a Volánnál dolgozni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG