3p
Nem tudnak eligazodni a szabályozásban a munkaadók, így a szabadságok miatt buknak el a legtöbben az ellenőrzéseken.

A szabályozási környezet változása, az időnként nehezen értelmezhető vagy többféle értelmezés alapján is alkalmazható előírások, illetve az ellenőrzési és ítélkezési gyakorlat esetleges eltérései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkaidő szervezéshez kapcsolódó kérdések folyamatos kihívást jelentenek a foglalkoztatók részére - írja a BDO Magyarország.

Papír helyett digitális

Az elektronikus munkaidő nyilvántartások mindenképpen könnyítenek a munkáltatók adminisztrációs terhein, ugyanakkor fontos, hogy körültekintően járjon el a foglalkoztató egy ilyen rendszer kiválasztása során, hiszen ha az elektronikus munkaidő nyilvántartás nem megfelelő – a cég méretétől és az érintettek számától függően – munkaügyi bírságot is kaphat. Az elektronikus munkaidő nyilvántartásoknak is meg kell felelniük a naprakészség, a hitelesség és az ellenőrizhetőség követelményének. Utóbbi pedig nem csak azt jelenti, hogy az ellenőrző hatóság részére a munkavégzés helyszínén be kell tudni mutatni a munkaidő nyilvántartást, hanem azt is, hogy a munkavállalók részére is biztosítani kell az ellenőrizhetőség és betekintés lehetőségét.

Hogy alakul a szabályozás?

A szabadságolási szabályok betartásának külön aktualitást adnak az idei ősszel – tehát jelenleg is zajló - országos munkaügyi célvizsgálatok, amelyekről a Privátbankár.hu is beszámolt. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az alap és pótszabadságok megállapításával, az időközben ki és belépők szabadságának arányosításával, a töredéknapok kerekítési szabályainak alkalmazásával, az esedékesség évéről történő szabadság áthozatok okának jogszerűségével, illetve az egybefüggő 14 nap szabadság kiadásával lehet a gyakorlatban leginkább probléma.

„Noha a hazai vállalatok jelentős része alkalmaz egyenlőtlen munkaidő-beosztást (A BDO korábbi TOP 500-as felmérésében 80% körüli arányt mért), a munkáltatók túlnyomó többsége továbbra is a munkaidőkeretet preferálja az elszámolási időszakkal szemben" – magyarázza Máriás Attila, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadója. "Ugyanakkor az is jól látható, hogy bár sokan alkalmazzák a munkaidőkeretet, mégis a mai napig nagyon sok fejtörést okoz a foglalkoztatóknak egy egy ilyen, egyenlőtlen munkaidő beosztás gyakorlati alkalmazásához kapcsolódó kérdés megoldása. Az se felejtsük el, hogy a munka törvénykönyvében szereplő szabályok közül a munkaidő, pihenőidő fejezetben szereplők tekintetében teljes a munkaügyi felügyelők ellenőrzési hatásköre, vagyis onnantól kezdve, hogy a munkaidő része-e az előkészítő és befejező tevékenység, egészen odáig, hogy kiadásra kerültek-e a szabadságok, mindent jogosultak ellenőrizni.”

Számos munkáltató értesült az Európai Unió bíróságának szeptemberi ítéletéről, amely szerint munkaidőnek minősül az az idő, amit a munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatók által kijelölt első és utolsó ügyfél között mindennapos utazással töltenek. Az elmúlt két hónapban sok cégvezető bizonytalanodott el: vajon ez alapvetően felforgatja majd a hazai jogértelmezést is, vagy csupán egy speciális helyzetet érint a bíróság döntése?

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG