Torma Veronika, a társaság marketing és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a beruházás részben pályázati támogatásból, részben pedig banki finanszírozásból valósult meg. Az Európai Unió 35-50 százalék közötti támogatást biztosított az alapberuházás megvalósításához.
A komplexumban már átadták a 4 000 négyzetméteres üzemcsarnokot, az ezer négyzetméteres irodaházat, valamint egy 240 négyzetméteres inkubátorházat. Utóbbiban a csokoládégyártáshoz szükséges kutatás-fejlesztési feladatok mellett az édesipartól független, ám a környék szempontjából fontos projekteket is végeznek majd, mint például az ivóvíz minőségének ellenőrzését. A területhez kapcsolódó 3-4 ezer négyzetméteres logisztikai bázist nyáron adják át.
A tervek szerint a társaság a termelés beindításával 100 új munkahelyet teremt. A Happy Chocolates az idén 1 milliárd forint alatti árbevétellel számol, hosszú távon céljuk a hazai piac teljes csokoládéigényének lefedését követően a sikeres nemzetközi piaci jelenlét.
Torma Veronika elmondta, hogy a meglévő kereskedelmi csatornákon keresztül történő értékesítésen túl terveik között szerepel az ipari park területén belül egy édesipari - csokoládémúzeum megépítése, valamint egy helyi kiskereskedelmi egység megnyitása és egy bemutatóterem létesítése. Saját kereskedelmi lánc kialakítását egyelőre nem tervezik.
Az idén a harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt., amely mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással "édesipari övezetet" hozott létre a fővárostól 40 kilométerre, Úriban. A tervek szerint a társaság 100 új munkahelyet teremt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
kevesebb, mint egy perce
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
22 perce
-
Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
42 perce
-
Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
körülbelül 1 órája
-
Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
körülbelül 1 órája
-
Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
2 órája
-
Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
2 órája
Mfor.hu Top24
- Új támogatást jelentett be Magyar Péter
- Nagy dobás az OTP-től, olcsóbb lesz a lakáshitel, de még a kormány is örülhet
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Vége a hallgatásnak: nagy változást jelentettek be az egészségügyben
- Minden várakozást felülmúlt az állampapírpiac
- Újabb ukrán településeket foglaltak el az oroszok
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Meglepő új tanulmány jelent meg.
kevesebb, mint egy perce
Makro / Külgazdaság
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
22 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Komoly baj van a magyar vízhálózattal
13:16
-
Teljes vizsgálat indul a kínai akkumulátorgyárnál
12:56
-
Megvan a siker receptje: ezek a vállalatok tarolnak az AI segítségével
12:13
-
Rengeteg család örülhet: hamarosan érkezik az első 50 ezer forint
11:58
-
Még nehezebb dolguk lesz a csalóknak: minden forintátutalást szűrnek
11:41
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36



