Szakadozó Európai Unió
Az Európai Unió láthatóan nem ketté fog szakadni, hanem egymástól jól látható módon elkülönülő területekre bomlik majd - nyilatkozta az ELTE Online-nak adott interjújában a miniszterelnök.
"Az egyik az államadósságot megfékezni nem tudó államok hanyatló világa, a másik pedig a közép-európai országok felemelkedő világa. Azt gondolom, hogy a közép-európaiaknak érdekük, hogy velük együtt emelkedjünk, semmint puttony legyünk a hátukon. Senki nem fog pénzt adni nekünk a közép-európai országokból, senki nem akarja a bajainkat megoldani helyettünk, de azt mindenki érzi, hogy az unión belül erősebb Közép-Európa egy felzárkózó Magyarországgal, mint egy gyenge Magyarországgal. Ezért mindenkinek önérdeke a lengyelektől a csehekig, hogy Magyarország erősebb legyen" - mondta Orbán Viktor.
El lehet menni - az a baj, ha nem jönnek vissza
"Az állam azonnal kiváltja a diákhitel"
Az egyetemi portál természetesen rákérdezett a felsőoktatási rendszer átalakítására is, a kormányfő nem tagadta, továbbra is "tandíjellenes", a keretszámokat ugyanakkor olyan drasztikusan vágták meg, hogy a legtöbb továbbtanuló csak súlyos pénzekért tud beiratkozni az egyetemre, főiskolára.
"Azt szeretném, hogy Magyarországon olyan felsőoktatási rendszer működjön, ahol képes legyen minden diák maga állni a tanulási költségét. Mindenki a teljeset. A mostani állapot még nem ilyen, mert ide csak több lépéssel lehet eljutni. A cél egy teljesen új felsőoktatási rendszer kialakítása - így a miniszterelnök. Egy önmagát finanszírozni képes felsőoktatási rendszerben gondolkodom, ahol az állam minden egyes magyar diák számára, aki az egyetemek által előírt minimális követelményt képes teljesíteni, biztosítja annak lehetőségét, hogy saját maga finanszírozhassa a tanulását úgy, hogy az a diáknak ne jelentsen vállalhatatlan megterhelést" - mondta Orbán.
A diákok nagy része valószínűleg a diákhitel nélkül képtelen lenne nekikezdeni az egyetemi éveknek, idén már a Diákhitel 2 is rendelkezésükre áll. Így viszont milliós tartozással kezdenek neki az életnek - vetette fel a portál. A miniszterelnök szerint "arra kell ösztönözni a munkaadókat, hogy amikor felvesznek fiatalokat, akkor váltsák ki őket ebből a diákhitelből. Például azok a jogászok vagy közgazdászok, akik most állami ösztöndíjból nem részesültek, ha az államhoz jönnek munkáért, és elnyerik az állást, akkor az állam azonnal ki fogja váltani őket a diákhiteleikből. Az állami logika mentén működtetett felsőoktatás helyett egy modern, a diákok felelősségére és a munkaadók érdekére alapozó új rendszert próbálunk felépíteni". Orbán Viktor szerint a drágább szakokat végzőknél el kell nyújtani a hitel visszafizetését.
Az ELTE jogi karán végzett miniszterelnök kérdésre válaszolva elmondta, "már idén is az lett volna a normális, ha a jogász képzés államilag támogatott kerete 0 lett volna", de a "kormányzat a fokozatosság híve".
Egy egyetemi portálnak adott interjúban a miniszterelnök kifejtette, nem az a baj, hogy a fiatalok külföldre mennek - hanem az, ha nem jönnek vissza. Közép-Európa felemelkedés előtt áll.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
7 perce
-
Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
37 perce
-
Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
körülbelül 1 órája
-
Informatikai cég olvad be a 4iG-be
2 órája
-
Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
2 órája
-
Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
3 órája
-
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
4 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb európai válogatott jutott tovább a világbajnokságon
- Gyásznapot tartanak Ukrajnában, de eközben is újabb halálos áldozatokat szedett egy orosz dróntámadás
- Fordulat jöhet akku-ügyben? Egy új főhatóság felállítását jelentette be Gajdos László
- Ez egy ideális hétvége lehet a tankolásra
- 21 Kutatóközpont: stabilabb lett a Fidesz-tábor, óriási fölényben a Tisza
- Több adat is érkezett, így áll most az orosz gazdaság
- Elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Tűzvédelmi bírságot is kaptak.
37 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Nagy változás jön az adózásban: erre minden vállalatnak fel kell készülnie
17:03
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Hetek óta nem látott formát mutat az arany
2026. július 3. 06:58
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. 



