3p
Egy friss felmérés szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében.
Boris Johnson (Fotó: EPA/SWISS ECONOMIC FORUM)

A pártvezetői posztért Johnson (róla itt) és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter (róla pedig itt írtunk részletesen) verseng.

A 160 ezer fős párttagságnak hivatalosan szombaton kezdték kézbesíteni a szavazólapokat, de sok párttag már az elmúlt napokban megkapta és vissza is küldte az ívet, vagyis a szavazás gyakorlatilag már zajlik.

A menetrend szerint a párttagságnak két hete van arra, hogy Johnson és Hunt közül postai úton megválassza a Konzervatív Párt új vezetőjét, aki a következő brit miniszterelnök is lesz a távozó Theresa May utódjaként.

Jeremy Hunt (Fotó: EPA/ANDY RAIN)

A győztes nevét július 23-án hozzák nyilvánosságra, a formális váltás várhatóan 24-én zajlik le.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a The Times megbízásából elvégzett, szombaton ismertetett új felmérésében kimutatta, hogy a Konzervatív Párt tagságának 74 százaléka Boris Johnsont támogatja, versenytársára, Jeremy Huntra 26 százalék készül voksolni.

Az 1119 fős reprezentatív választói csoport bevonásával elvégzett vizsgálat szerint a párttagok zöme egyértelműen eldöntötte, hogy kire akar szavazni: a megkérdezettek 82 százaléka mondta meglehetősen biztosra, hogy az általa jelenleg előnyben részesített jelöltre voksol, és csak 15 százalék jelezte, hogy esetleg hajlandó lenne megváltoztatni szavazási szándékát.

A felmérésbe bevont párttagok több mint háromnegyedét Boris Johnson magánéleti problémái sem zavarják. A megkérdezettek 77 százaléka szerint nincs jelentőségük a néha botrányos magánéleti ügyeknek abban, hogy Johnson jó miniszterelnök lenne-e vagy sem, és mindössze 19 százalék volt ellenkező állásponton.

Kihívták a szomszédok a rendőröket

A múlt hónap végén napokig a sajtó első oldalain szerepeltek a beszámolók arról, hogy Johnson és élettársa, Carrie Symonds szomszédai egy éjjel kihívták a rendőrséget, miután ajtócsapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár dél-londoni lakásából.

A kivonuló rendőrjárőr azonban megállapította, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja.

Az ügy július elejére lekerült a lapok címoldaláról, és Johnson a televíziós kampányműsorokban rendre visszautasítja a választ az incidenst firtató kérdésekre.

A szombaton ismertetett YouGov-felmérés szerint a Konzervatív Párt tagságának 90 százaléka úgy gondolja, hogy Boris Johnson hajlandó lenne a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás nélkül kiléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Jeremy Huntról a megkérdezetteknek csak a 27 százaléka feltételezi ugyanezt.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG