2p
Jövő júniusig tartó projekt keretében bővítik és fejlesztik a győri Audi Hungaria Iskolát, az erre fordított ötmilliárdos összeg közel negyedét uniós és kormányzati forrásból finanszírozzák – hangzott el az új épület keddi alapkő-letételi ünnepségén.

A fejlesztés keretében közel háromszorosára, mintegy 10 ezer négyzetméteresre bővítik a 2010-ben megnyitott iskola épületét, valamint modernizálják és egy többfunkciós csarnokkal toldják meg a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben felhúzott részeit. Mindennek eredményeként a jelenlegi 350-ről 650-re emelkedhet az itt tanuló diákok száma.

Gyerekrajz az iskola honlapjáról.

Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja az eseményen arról beszélt: Magyarországon jól képzett, motivált, elkötelezett munkatársak dolgoznak, a tavaly nyár óta a járműgyártás teljes vertikumát felvonultató győri gyár pedig „stratégiai alappillére a Volkswagen-konszern egészének”. Egyben a térség legnagyobb vállalata, amely mágnesként vonzza a legtehetségesebb munkavállalókat.

Az autóipar kirobbanó formában van, a hazai feldolgozóipar kibocsátás 28 százalékát, az export egyötödét adva - mondta Szijjártó Péter államtitkár.

Kétnyelvű az Audi-iskola és német bizonyítványt ad

„Az Audi Hungaria Iskolában magyar-német oktatási koncepció alapján tanulnak együtt a magyar és a német gyerekek. Pedagógiai munkánk alapja a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja oktatási rendszerében hosszú évek során jól bevált képzési program, amely német-magyar kormányközi egyezmény alapján működik, így a tanulók számára kiállított bizonyítványokat mindkét országban elismerik.

A német gyermekek számára az oktatásban a németországi tantervek és alapelvek irányadóak annak érdekében, hogy amennyiben német tanulóink szüleikkel visszatérnek hazájukba, tanulmányaikat Németországban zökkenőmentesen folytathassák. A magyar diákokat a magyar törvényi előírásoknak megfelelő tantervek szerint magyar és német nyelven oktatjuk” – írja az iskola honlapja.

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG