Győr
Makro / Külgazdaság
Vége egy korszaknak Győrben
Privátbankár.hu | 2023. november 13. 10:58
Negyedszázados történet ér a végére.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Lasszóval kell fogni a vevőt Győrben és Sopronban is
Mester Nándor | 2023. november 8. 18:47
Két nyugati városunkban egyszerre van jelen a fejlődés és masszív átrendeződés, köszönhetően az ipari cégek miatti „odavándorlóknak” és főleg Sopron esetében az Ausztriába ingázóknak. Közös bennük, hogy ugyanúgy lefékeztek az új beruházások, mint sok helyütt az országban, a forgalom is nagyon lelassult, viszont a bérleti piac eltérő sebességgel halad – derül ki sorozatunk újabb részéből.
Ingatlan
Brutálisan drágul Debrecen, Győr és Fehérvár agglomerációja is
Mester Nándor | 2021. október 6. 18:16
A két évvel ezelőtti árszinthez képest most ősszel már 30-60 százalékkal kell többet fizetni a vezető iparvárosok környékén egy lakásért vagy házért.
Vállalat
Leáll a magyar Audi gyár is
Privátbankár.hu | 2020. március 17. 12:35
A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is – közölte a vállalat.
Makro / Külgazdaság
Koronavírusos beteget találtak Győrben
Vég Márton | 2020. március 16. 16:25
Győrben is koronavírusos beteget találtak - értesült két helyi média is, bár a hírt a kórház nem erősítette meg. A férfi Spanyolországból tért haza.
Makro / Külgazdaság
Kijárási tilalom Győrben - Szaporodó házi karanténok
Vég Márton | 2020. március 15. 18:11
Már nem csak látogatási, hanem kijárási tilalom is van a győri idősotthonokban. Balatonszemesen is az Ausztriából hazaérkező vendégmunkásoktól tartanak.
Makro / Külgazdaság
Kormánypárti városok is lázadnak az iparűzési adó átalakítása ellen
Valkai Nikoletta | 2020. február 17. 06:06
A Nemzeti Versenyképességi Tanács legutóbbi ülésén előkerült javaslat sokban megnehezíthetné a magyar önkormányzatok gazdálkodását, függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti a város vezetése. Több kormánypárti polgármester konkrétan kiakadt a javaslatra.
Makro / Külgazdaság
Borkai Zsolt lemond
Privátbankár.hu | 2019. november 6. 10:40
Borkai Zsolt Győr újraválasztott polgármestere nyílt levélben jelentette be lemondását.
Vállalat
Nagyon elkezdett vágtatni egy győri autóipari cég, és nem az Audi az
Privátbankár.hu | 2019. október 17. 08:07
Hanem a távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó Leadec Kft., mely öt év alatt 40 százalékkal növelte árbevételét.
Makro / Külgazdaság
Újraszámlálást kezdeményez a győri ellenzék
Privátbankár.hu | 2019. október 14. 16:02
Borkai és Glázer között mindössze 641 szavazatnyi különbség volt, míg az érvénytelen szavazatok száma 1381.
Makro / Külgazdaság
Borkai-botrány: Győrben többen mentek el szavazni, mint öt éve
Baka F. Zoltán | 2019. október 13. 09:07
Reggel hétig a szavazásra jogosultak 1,1 százaléka adta le voksát, öt éve 0,7 százalék voksa futott be a kora reggeli órákban.
Karrier
Új igazgatósági elnök érkezik a győri Audihoz
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 26. 11:05
Alfons Dintner október 1-jén veszi át a stafétabotot Achim Heinflingtől, aki a jövőben a vállalat ingolstadti központját vezeti majd.
Vállalat
Óriási bővítés jön a győri Audinál
Privátbankár.hu | 2019. július 23. 12:43
A 41 milliárd forintos fejlesztésbe a kormány is beszáll.
Részvény / Deviza / Áru
Bajok vannak az Audinál – hogyan osztják el a termelést a gyárak között?
Privátbankár.hu | 2019. július 11. 15:38
Nyereségtermelő gépből a Volkswagen-konszern (VW) problémás tagjává vált az Audi a Handelsblatt.com cikke szerint. A nehéz helyzetben lévő leányvállalat éles váltást tervez az elektromos hajtások irányába. A német gyárainak hasznosításához, kapacitásainak kihasználásához azonban a testvérvállalatok segítsége is szükséges.
Vállalat
Bevásárolt a Rába: ezt a céget habzsolják be
Privátbankár.hu | 2019. május 14. 16:18
Felvásárolja a Rába Járműipari Holding Nyrt. a Rekard csoportot, az akvizíció értéke 700 millió forint.
Vállalat
Újabb külföldi gyárban okoz fennakadást a győri Audi-sztrájk
Privátbankár.hu | 2019. január 29. 10:48
Szlovákiában a luxus városi terepjárók gyártása akadozik.
Vállalat
Csütörtökig leáll a német Audi-gyár a győri sztrájk miatt
Wéber Balázs | 2019. január 28. 17:15
A korábban jelzettnél tovább, csütörtökig állhat a munka az Audi ingolstadti üzemében a győri gyárban zajló munkabeszüntetés miatt. A szakszervezet 18 százalékos béremelést szeretne már az idei évben. Szerintük szlovák és lengyel kollégáik 30-40 százalékkal többet keresnek náluk. Az Audi húsz százalék pluszt ajánl – de csak két év alatt. A tárgyalások ma délután is folytatódtak.
Ingatlan
A legdrágább megyeszékhely: tovább folytatódik a lakásárak szárnyalása
Privátbankár.hu | 2018. december 27. 10:49
Az elmúlt években óriási fejlődésen ment át Győr.
Vásárló
Mínusz 40 fokban tesztelik az Audikat - Magyarországon
Privátbankár.hu | 2018. június 21. 10:47
Győrben teremtik meg a kínai, indiai vagy épp az oroszországi extrém klímát.
Közérdekű
Új kikötője van Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2017. október 18. 13:12
Átadták a nyolcmilliárdból épülő új kikötőt.
Vállalat
Új feje van a hazai Audinak
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 30. 11:33
Váltás volt az Audi Hungaria igazgatóságának élén.
Közérdekű
Robbanás volt egy győri üzemben
Privátbankár.hu | 2017. május 5. 09:40
Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást.
Vállalat
Győrben már robotok tanítják az Audi dolgozóit
Privátbankár.hu | 2017. május 2. 14:31
A vállalat az új modell gyártásához biztosítaná ezzel a megfelelő képzést.
Vállalat
Jön az új magyar Audi - ilyet még biztos nem láttál
Privátbankár.hu | 2017. április 11. 10:39
Az Audi Hungaria hamarosan egy újabb modell gyártását kezdi meg: 2019-től az Audi Q4 is a győri gyártósorokról gördül le.
Vásárló
Itt a legújabb győri Audi - 400 lóerős és nagyon kék
Privátbankár.hu | 2017. március 10. 08:55
A mai napon elrajtolt Győrből az Audi RS 3 Limousine, amely az Audi első RS változatú kompakt limuzinja.
Vállalat
Sztájkolnak a győri Audi dolgozói – mit akarnak elérni?
Privátbankár.hu | 2017. január 26. 09:25
Két órára leállt a munka a gyárban.
KKV
Adócsökkentést szavazott meg az egyik magyar város
Privátbankár.hu | 2016. november 25. 13:31
A városi közgyűlés egyhangúlag szavazta meg a az iparűzési adó csökkentését.
Vállalat
Hatalmas beruházást tervez a német autógyár Győrben
Privátbankár.hu | 2016. november 17. 17:01
Magyarország kulcsszerepet tölthet be az elektromos autógyártásban.
Vásárló
400 lóerős vadállat: kész a legújabb magyar Audi
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 3. 11:31
Az újgenerációs TT RS modellek teljes egészében Győrben készülnek. Új gyárat építenek a magyar Q3-nak is.
Vállalat
Rengeteg motort gyártottak, de romlott az Audi hazai teljesítménye
Privátbankár.hu | 2016. július 29. 13:04
Az árbevétel és a legördülő autók száma is csökkent a második negyedévben a győri gyáregységben.
Vállalat
Megkezdődött: robotok jelentek meg Győrben
Privátbankár.hu | 2016. június 1. 13:01
Az Audi azt írja, hogy a két új robot segíti a dolgozókat, de mind tudjuk mi lesz ebből a távoli jövőben!
Részvény / Deviza / Áru
Milliárdokat költ az E.On egy modernebb Győrre
Privátbankár.hu | 2016. május 19. 13:13
Idén több fejlesztés és karbantartás várható a hálózati elosztó társaság győri üzemében, összesen 3,1 milliárd forint értékben.
Vállalat
Tízmilliárdos beruházási programot indít a Rába
Privátbankár.hu | 2016. április 16. 09:44
A Rába Csoport közel 2 milliárd forintos tárgyévi átfogó eredménnyel és 34,5 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2015-ös üzleti évet. A Közgyűlés hozzájárult a futómű üzletág versenyképességét növelő, 2019-ben záruló, nagy értékű beruházási program elindításához.
Makro / Külgazdaság
Óriási dobás az Auditól: ennyiből fejlesztik a győri gyárat
Privátbankár.hu | 2015. október 19. 11:13
Több mint 32 milliárd forintos beruházást indít az Audi Győrben, ami 380 új munkahelyet jelent.
Vásárló
Győrben és a Skodánál is gyárthattak a problémás Volkswagen-motorokból
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 23. 13:25
Honnét tudjam, hogy az EA 189-es problémás motorokból van-e az autómban? – teszi fel a kérdést a Handelsblatt a Volkswagen károsanyag-kibocsátási botránya kapcsán. Válasz egyelőre nincs, de valószínűleg a cseh Skodánál, a cégcsoport győri és lengyelországi gyáraiban is gyártottak a problémás motorból.
Vállalat
Óriási pénzből fejleszt az Audi
Privátbankár.hu | 2015. június 25. 07:31
Nagy befektetések jönnek a kisalföldi gyárban, örülhetnek a győriek.
Makro / Külgazdaság
Ma is egy lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy Európa termelési központjává váljunk
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:29
Új központot nyitott az Audi Győrben. A létesítményben motorfejlesztésen dolgoznak majd.
Pénzügyi szektor
Quaestor-károsult vagy? Kaphatsz egy darabot a stadionból
Privátbankár.hu | 2015. március 31. 07:30
A vagyonvisszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság.
Pénzügyi szektor
Sokatmondó képek: ez maradt a Quaestor után
Gáspár András | 2015. március 17. 08:23
Lejátszotta első meccsét az NB I-es Győri ETO, miután csődvédelmet kért a tulajdonos Quaestor-csoportnál kirobbant botrány miatt.
Vásárló
Külföldi használt autót vett? Lehet, hogy lopták
Privátbankár.hu | 2014. december 22. 11:13
Külföldről behozott kocsiként adtak el lopott gépjárműveket Győrött. Még van belőlük az utcán.
KKV
20 ezer forinttal akarták emelni a jogsiszerzés árát - 20 milliós bírság lett belőle
Privátbankár.hu | 2014. december 3. 12:46
A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint 15 cég és egyéni vállalkozó összebeszélt Győrben, hogy együtt emelhessék a tanfolyamok díját.
Ingatlan
Fontos hidat adnak át hétfőn
Privátbankár.hu | 2014. október 9. 17:31
Megnyitják hétfőn Győr egyik legfontosabb hídját, a belvárost a déli kerületekkel összekötő Baross Gábor hidat, amely május óta állt felújítás alatt.
Vásárló
Itt a százezredik magyar Audi - ki vette meg? (Fotó)
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 11. 12:45
Elkészült a 100 000. autó a 2013-as sorozatgyártás megkezdése óta az Audi Hungaria új járműgyárában: a jubileumi modell, egy gleccserfehér Audi S3 Limousine ma gördült le a gyártósorról.
KKV
Milliárdos beruházás Győrben: egymillió hengerfej évente
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 29. 16:18
Két és fél milliárd forintos beruházással épített és szerelt fel gépekkel új üzemcsarnokot Győrben a járműiparnak beszállító Qualitative Production Zrt.
KKV
Nálunk bővítene az Audi
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 26. 08:35
Bővítené 75 ezer négyzetméteres, 10 milliárd forintból megépült, tavaly ősszel átadott logisztikai parkját a győri Audi-gyár - írta keddi számában a Kisalföld.
KKV
Végre átadtak 6+3 kilométernyi utat Szombathely és Vát között
Privátbankár.hu | 2014. július 24. 15:20
Hat év alatt, 2010 és 2016 között összesen 100 milliárd forintot fordít a magyar kormány a Szombathelyet Győrrel összekötő 86-os főút gyorsforgalmi úttá fejlesztésére – ezzel adta át a térség országgyűlési képviselője a főút Szombathely és Vát közötti, négysávossá kiépített szakaszát. A kivitelező a Közgép és a Strabag konzorciuma.
Karrier
Ötmilliárdot költenek az Audi győri kétnyelvű iskolájára
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 12:57
Jövő júniusig tartó projekt keretében bővítik és fejlesztik a győri Audi Hungaria Iskolát, az erre fordított ötmilliárdos összeg közel negyedét uniós és kormányzati forrásból finanszírozzák – hangzott el az új épület keddi alapkő-letételi ünnepségén.
KKV
Jókora állami támogatással indul egy győri gigaberuházás
Privátbankár.hu | 2014. július 9. 16:48
Egyedi kormánydöntéssel juttatott 505 millió forintos támogatással indít 6,4 milliárdos beruházást Győrben a nehézjárműipart kiszolgáló öntvényeket gyártó Busch-Hungária Kft., amely ezzel 105 fővel növeli mai 250-es létszámát 2017 végére.
Friss
Makro / Külgazdaság
Kudarc Katarban, nincs esélye az újabb tűzszünetnek
"Zsákutcába jutottak" a katari egyeztetések.
22 perce
Makro / Külgazdaság
Biden helyettese jó mélyen a zsebébe nyúlt
Kamala Harris amerikai alelnök hárommilliárd dollárt ajánlott fel a Zöld Klíma Alapnak.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Sajátos sztrádaépítés: öt év alatt egy méter sem épült a szomszédban
Nulla kilométernél tart az A8-as.
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Ez várható a munkaerőpiacon az MBH Bank elemzője szerint2023. november 24. 11:08
-
Tényleg jön a fordulat jövőre a lakáspiacon?2023. november 23. 13:51
-
Az előző negyedévhez képest nőtt a GDP2023. november 14. 16:08
-
Hogyan mehetett tíz százalék alá az infláció?2023. november 10. 11:10
-
A cégek akár a kapun belüli munkanélküliséget is vállalják a bevált munkaerő megtartásáért2023. október 27. 11:40
-
A jövőben az export is segítheti a külkereskedelmi mérleg javulását2023. október 9. 14:07
-
Idén csak visszahúzza a gazdaságot az iparunk2023. október 6. 11:44
Piac&Profit cikkei
-
Forradalmi változások Bécsben napelem és klíma ügyben
14:02
-
Nagyot kaszál az adócsökkentés kormánya a minimálbér-emelésen
13:01
-
A tisztán hazai tulajdonban álló cégek vannak kitéve leginkább a gazdasági válság jelenlegi hatásainak
11:11
-
Taxiknál, buszoknál és teherautóknál nő nagyon a kgfb díja
10:10
-
Példaértékű, ahogy Görögország kilábal az adósságválságból
09:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Az alapítványi középiskoláknál javított Eger, az első tízben a Neumann
14:40
-
Ismét lehet szavazni arra, hogy ki legyen Eger Csillaga
13:36
-
Dolgoztak a Városgondozás gépei a hóhelyzetben
11:28
-
Piros riasztás lépett érvénybe Hevesben is, aki teheti, ne induljon útnak
10:23
-
Nincs egri középiskola a 100-as rangsorban
08:51
legolvasottabb
-
Óriási fordulat jöhet a háborúban, ha ez az ember lesz Ukrajna új elnöke
2023. november 12. 05:43
-
Hadüzenet Izraelnek – ezek a következményei
2023. november 10. 09:32
-
Nagy döntés előtt Szerbia: olyat tehetnek, amit más európai ország se eddig
2023. november 11. 10:49
-
Jön, jön… a 20 százalékos kamatú magyar államkötvény
2023. november 16. 05:37
-
Mire jó az izraeli katonák furcsa fejfedője?
2023. november 18. 14:30
top 24
-
A német kancellár beváltotta a Zelenszkijnek tett ígéretét
2023. december 2. 09:01
-
Véres leszámolás a Gázai övezetben
2023. december 2. 08:46
-
Kivégeztek egy fogvatartottat Gázában
2023. december 2. 09:40
-
Orbán: adjanak a hazai cégek munkát, különben elnyelik a placcot a külföldiek
2023. december 1. 18:08
-
Ezek után mi lesz a forinttal?
2023. december 2. 10:19
