7p

Nagy keresletet várnak az új modellre.

Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében csütörtökön elindították a harmadik generációs Audi Q3 modell sorozatgyártását az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Lázár János építési és közlekedési miniszter is.

Michael Breme, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke felidézte, hogy az Audi Hungaria 25 éves tapasztalattal gyártja a járműveket, elsőként a TT modellt, majd az A3 modellt, végül 2018 óta a Q3 második generációjának modelljét.

Elmondta, hogy a Q3 nagy keresletnek örvend világszerte, több mint kétmillió Q3-at értékesítettek és a közelmúltban gördült le a gyártósorról a második generáció egymilliomodik darabja.

Michael Breme hangsúlyozta, hogy nagy lesz a kereslet a modellre, így a termelésen belül még több lehetőséget szeretnének kihasználni. Jelenleg 185 ezer darab éves kapacitással rendelkezik a járműgyár, ami teljes mértékben kihasználnak a Q3 és a Cupra Terramar modellek gyártásával.

Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke beszédet mond az Audi Q3 modell sorozatgyártásának elindítása alkalmából rendezett ünnepségen az Audi Hungaria győri gyárában 2025. július 10-én
Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke beszédet mond az Audi Q3 modell sorozatgyártásának elindítása alkalmából rendezett ünnepségen az Audi Hungaria győri gyárában 2025. július 10-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A járműgyár kapacitásán felüli darabszámot az Audi ingolstadti gyárában gyártják majd. A karosszériaelemeket Győrben gyártják, ugyanakkor az Ingolstadtban gyártandó darabokhoz a karosszériaelemeket ott lakkozzák és szerelik össze.

Les Zoltán, az Audi Hungaria Zrt. járműgyártásért felelős igazgatósági tagja azt hangoztatta, hogy a Győrben gyártott egymillió Q3 modellt a világ több mint száz országában értékesítették.

A győri Audi a magyar gazdaság exportjának 7 százalékát adja.

Az Audi Hungaria Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az új Q3 a korábbi modell logikus továbbfejlesztése, ötvözi a hatékonyságot, a menetdinamikát és a kényelmet.

Részben elektromos belső égésű motorok mild hibrid (MHEV) rendszerrel és egy nagy elektromos hatótávolsággal rendelkező plug-in hibrid jellemzi. A plug-in hibrid technológiával 120 kilométer hatótáv is elérhető. A SUV tágas belső térrel és modern, személyre szabható digitális megoldásokkal készül.

A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi Q3 és Q3 Sportback modelleket, amelyek elektromos hajtáslánccal is készülnek.

Orbán Viktor: van jövő

Az Audi számunkra szívügy – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német óriásvállalat győri járműgyárának csütörtöki termelésindító ünnepségén.

A kormányfő hangsúlyozta: amikor három és fél évtizede, a rendszerváltás után kérdéses volt, hogy az ország be tud-e kapcsolódni a modern nyugati gazdasági rendszerekbe, és világos volt, hogy ehhez külföldi befektetők technológiájára van szükség,

„az Audi volt az első nyugat-európai autógyár, amelyik azt mondta, hogy jövünk, hiszünk bennetek, látjuk Magyarországban a jövőt, sikeresek leszünk, itt, veletek együtt meg fogjuk csinálni”.

Orbán Viktor ezzel indokolta, hogy Magyarország számára az Audi „nem csak egy autógyár”, nem csak egy gazdasági kérdés. Az Audi jelene, jövője, sorsa Magyarország számára, a magyar kormány számára egy speciális elkötelezettséget is jelent – fogalmazott.

A gyár vezetésének, mérnökeinek és munkásainak címezve szavait a miniszterelnök kijelentette, „a magyar kormányra mindig számíthatnak a jövőben is”.

Hozzátette: az itt dolgozó munkások és mérnökök elkötelezettsége döntő szempont amellett, hogy az Audi beruházott, és fejleszt Magyarországon. Ez a gyár a magyar munkások nélkül nem tudná hozni azt a színvonalat, ami világversenyképessé teszi az Audit, és a magyar mérnökök nélkül sem tartana a győri Audi ott, ahol ma tart – mondta a miniszterelnök. „Magyarország büszke a Győrben dolgozó magyarokra” – fűzte hozzá.

Húsbavágó kérdések

A kormányfő rámutatott: az, hogy mi lesz az európai autógyártással, nem egy elvont gazdaságpolitikai kérdés, hanem egy húsbavágó, keményebb kérdés 160 ezer magyar családnak, akiknek a sorsa, kenyere az autógyártáshoz kapcsolódik.

Orbán Viktor kiemelte: látva az európai autóipar és az egész globális autópiac helyzetét, a leginkább versenyre épülő szakma most már nem az országot irányító politikusoké, hanem az autógyártóké.

A legélesebb verseny ma az egész világon az autógyártásban van – rögzítette. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a versenyt nemcsak megnyerni lehet, hanem el is lehet veszíteni. Az Audinak is szüksége lesz minden tudására, hogy megőrizze a VW-konszernen belül a helyét, ahogy a Volkswagennek is, hogy megőrizze a helyét a világ autógyártásában – húzta alá.

Súlyos kihívások előtt állunk – mondta, a legnehezebb kihívások között megjelölve a háborút, a növekvő energiaárakat és Brüsszelt. Utóbbit sajátos módon nem autógyár-vezérigazgatók irányítják, hanem bürokraták, akiknek fogalmuk sincs arról, min múlik egy autógyár versenyképessége. Új versenytársként beszélt Kínáról, és úgy fogalmazott: ez egy komoly verseny, és nagy kihívás.

Orbán Viktor azt mondta, az Audi új modelljének ünneplése egyúttal jó alkalom arra, hogy megerősítsük az önbizalmunkat. Ilyen kihívások mellett nagyon nehéz talpon maradni és megőrizni a pozíciónkat. Ez az új modell önbizalmat és talán önbecsülést is ad mindannyiunknak, Magyarországnak biztosan, és remélhetőleg az Audinak is, hogy képes állni ezt a versenyt.

Ha ilyen modelleket tud újra és újra elővarázsolni és gyártásba állítani, akkor az Audinak van jövője – értékelt.

A miniszterelnök rámutatott: viharos vizeken kell áthajóznia az egész európai autógyártásnak. Ha az országvezetők, a tőketulajdonosok, az autógyártók és a brüsszeli vezetés közötti szövetséget nem tudják létrehozni, nem dolgoznak össze és nem rendelnek mindent alá a nagy európai autógyárak sikerének, akkor saját maguk alatt vághatják a fát, és nem lesznek képesek állni a versenyt.

Aláhúzta: nagyon fontos, hogy belássák, bürokraták nem szabhatják meg a gyártástechnológiákat, és nem szabhatják meg az embereknek, hogy mit vásároljanak.

Hinni kell abban, hogy a gazdaság és a piaci szabadság tesz versenyképessé, és fel kell szabadítani az európai gyáripart a bürokratikus elnyomás alól – jelentette ki.

Magyarország és az Audi konszern közös érdeke, ezért üzenjük a brüsszeli bürokratáknak is: adják vissza az ipar és a fogyasztók szabadságát! – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor kifejtette: ha visszakapják a szabadságukat a fogyasztók és a gyárak, akkor állják a versenyt ebben a nehéz, viharos időszakban is. Ha ellenben nem adják vissza a szabadságunkat, nem tudjuk megőrizni a munkahelyeket, nem tudjuk megőrizni a gyárainkat – figyelmeztetett.

Hozzátette azonban: jó reményünk van, sőt komoly bizonyítékunk arra arra – és ezt az Audi új modellje is mutatja –, hogy ha hagynak bennünket dolgozni, ha hagyják Németországot, a német autógyárakat, Magyarországot és a magyar gyárakat dolgozni, akkor mi világszínvonalú és versenyképes termékeket tudunk gyártani.

Akkor az Audinak van jövője, az itt dolgozó mérnököknek és munkásoknak lesz jövedelme, családjaiknak pedig így lesz biztonsága – mondta Orbán Viktor.

Az Audi Hungaria Zrt. 8,611 milliárd euró (3449,6 milliárd forint) árbevételt ért el 2024-ben, adózott eredménye 304 millió euró (121,8 milliárd forint) lett.

Tavaly a vállalat a 179 710 jármű mellett 1 580 991 hajtásláncot gyártott Győrben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG