3p
Az elmúlt években óriási fejlődésen ment át Győr.

A látványos fejlődés tükröződik az ingatlanárakban is, a városban szinte az egyetlen kényelmetlenség a parkolás, pedig nemrégiben adták át a második parkolóházat. Városszerte hatalmas építkezések folynak, vagy állnak előkészítés alatt. Ingatlanfejlesztő és –vásárló egyaránt versenyt fut az idővel.

A vevők azért, hogy még az áfa-kulcs emelkedése előtt megvásárolják ingatlanjukat, míg az ingatlanfejlesztők azért, mert most még úgy tudják elindítani az építkezést, hogy a lakásokat az alacsonyabb áfa-kulccsal tudják értékesíteni - írja közleményében az OTP Ingatlanpont.

Pezseg a piac

Az év utolsó két hónapjában is pezsgett az ingatlanpiac Győrben – holott a vevők nem éppen olcsó árakra számíthatnak. „A jellemző ügyféligényeknek megfelelő lakás 17 millió forint alatt nem igazán található, még panel sem” – mondta Komádi Csaba, a cég győri központi irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

A szakember tapasztalatai szerint Győrben a Belvároson kívül a legkeresettebb városrész Nádorváros, a Mosoni-Duna mellett fekvő Révfalu, valamint a Sziget, annak is elsősorban az egyetemhez közel eső része.

Győr-Moson-Sopron 305 ezer forintos négyzetméter-átlagárral továbbra is tartja magát a legdrágább megye pozíciójában. A NAV forgalmi adatai alapján készült friss OTP Lakóingatlan Értéktérképből kiderül, hogy Magyarország-szerte 35 járás átlagára haladja meg a 300 ezres szintet. A legfelső árkategóriába tartozik egyebek között több Győr-Moson-Sopron megyei járás is. Továbbra is Győr a legdrágább megyeszékhely a négyzetméterenkénti 315 ezer forintos átlaggal.

Még mindig durván nőnek az árak

Noha Győrben a korábbi nagyon dinamikus áremelkedés után, az elmúlt években lassult a drágulás üteme, az legutóbbi esztendőben így is 18 százalékkal nőttek az ingatlanárak. Ezt részben magyarázza az építési anyagok és a munkabérek emelkedése, az új építésű társasházak kivitelezői a költségek emelkedését át is hárítják a vevőkre. Komádi Csaba szerint az új lakások drágulása 2020-ig még kitart – amit a használt lakások ára is követ majd.

Ilyenkor év vége felé megjelennek a vevők között a cégek is, amelyek éves nyereségük egy részét befektetési céllal ingatlanvásárlásra kívánják fordítani. A lakáskeresők zöme továbbra is magánember. Ahogy más városokban, Győrben is a 60 négyzetméter alatti garzonok és másfél-kétszobás lakások a legkeresettebbek. Ezekből azonban már nincs elegendő a piacon. Állapottól és elhelyezkedéstől függően 15-20 millió forintért megvehetők. Győr lakótelepi lakásainak átlagára négyzetméterenként 286 ezer forint – ezzel a megyeszékhelyek között a harmadik legdrágább város ebben a kategóriában.

Ezek a kisebb lakások legalább havi 90-120 ezer forintért kiadhatók. Ha azonban jobb állapotúak, esetleg újak vagy igényesen berendezettek, akkor a bérleti díj felmehet akár 150 ezer forintig is, ami meglehetősen kedvező megtérülésnek számít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG