2p
Az államtitkár szerint a tárgyalóasztal melletti munka az előremutató, nem a demonstráció.
Palkovics László - eddigi felsőoktatási államtitkár, aki ezentúl oktatási államtitkár lesz. Kép forrása: MTI, Máthé Zoltán

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakítását firtató felvetésre közölte: az oktatási államtitkárság a köznevelési kerekasztal munkacsoportjaival közösen dolgozik az állami fenntartó átalakításán, a pontos, érdemi részletekről a közeljövőben tájékoztatást adnak. Palkovics László jelezte: a köznevelési kerekasztal munkacsoportjai ezen a héten megtartották üléseiket, a vezetőik összegzik az ott elhangzottakat, és elkészítik beszámolójukat a keddi ülésre.

Az OECD is beszállt

A köznevelési kerekasztal harmadik, plenáris ülésére elfogadta a meghívást a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), azt Diana Toledo képviseli majd, aki jelenleg tájékozódik a kerekasztal munkájáról.

Az oktatásért felelős államtitkár kitért arra is, hogy az új struktúra kialakításánál az igazgatók jogköreit - ebbe beleértve az eszközök beszerzését is - fontos szempontként veszik figyelembe. Az önértékelési rendszer egyszerűsítésének több elemét már bejelentették, ezek jogszabályi előkészítése zajlik, ilyen például az önértékelés gyakoriságának 2 évről 5 évre emelése. A tanév terhelésének egyenletesebb eloszlása vizsgálandó kérdés, ennek konkrét javaslatait a kerekasztal munkacsoportjai dolgozzák ki - jelezte további kérdésre válaszolva.

Az Országos Köznevelési Tanács, a Nemzeti Pedagógus Kar szervezetein keresztül a köznevelés valamennyi területének - óvoda, általános iskola, középiskola, kollégium, szakképzés, szakszolgálati feladatellátás - képviselete is megjelenik a kerekasztalnál. Rajtuk kívül más szervezetek delegáltjai közt is találni pedagógusokat - jegyezte meg Palkovics László.

Balogról semmit

A hallgatói ösztöndíjak emelését célzó, a hallgatói önkormányzatok által kidolgozott javaslatot megkapták, a munkabizottság hamarosan megalakul és megkezdődnek az egyeztetések. Az oktatási államtitkár azokra a sajtóinformációkra reagálva, miszerint inog a tárca vezetőjének széke, közölte: személyi kérdéseket nem kíván kommentálni. Balog Zoltán esetleges menesztéséről itt írtunk bővebben >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG