Magyarország versenyképessége szempontjából mindig is meghatározó volt, hogy miként tudott megélhetést és továbbtanulást biztosítani a vidéken élők számára, és a régiók versenyhelyzetének javítását szolgálják a szeptemberben induló egyetemi közösségi képzőközpontok is - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton a Zala megyei Felsőrajkon.
Palkovics László a Felsőrajki Nemzetközi Térségi Kiállítás és Vásár megnyitásaként beszélt arról, hogy a magyar történelem sikeres időszakaiban mindig fontos szerepe volt az agráriumnak.
A fiataloknak meg kell kapniuk a lehetőséget, hogy szakmát, szaktudást szerezzenek, amellyel hozzájárulnak a családi gazdaságok sikereihez. Ezt a célt szolgálják a felsőoktatási képzési központok, az agrárium versenyképessé tétele, valamint a középiskolai szakképzés átalakítása - fogalmazott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



