1p
2001-ben még 14, tavaly már csak az alkalmazottak 12 százaléka kapott 13. havi bért munkaadójától.

A Workania állásportál által működtetett fizetések.hu portál felmérése szerint a 13. havi bérek összege azonban évről évre nőtt. A munkavállalók bevallása alapján 2010-ben 200 ezer forint, 2011-ben pedig 240 ezer forint volt a 13. havi bérek átlagos nagysága, 2012-ben pedig már átlagosan 250 ezer forint. A felmérés eredményei alapján tavaly is a nagyobb cégek munkatársai számíthattak leginkább év végén plusz bérre: a több mint 250 munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatoknál ugyanis a dolgozók ötöde kap 13. havi munkabért, átlagosan 260 ezer forint értékben.

Az 50-250 dolgozót alkalmazó cégeknél 15 százalék számíthatott erre a juttatásra, a mértéke pedig 250 ezer forint volt. A kisvállalkozásoknál csupán a munkavállalók 8 százaléka kapott 13. bért, átlagosan 162 ezer forintot. A középvállalkozások esetében (21 és 50 dolgozó között) 11 százalék számíthatott átlagosan 220 ezer forintra év végén.

A fizetesek.hu kutatói megnézték azt is, hogy a tulajdonosi viszony mennyiben befolyásolja a év végi plusz bér alakulását: az eredmények alapján a külföldi magántulajdonú cégeknél a legelterjedtebb, hiszen ott a dolgozók negyede átlagosan 290 ezer forintot kapott 2012-ben. A hazai magáncégeknél dolgozók tizede számíthat 13. bérre 200 ezer forint értékben, míg az állami tulajdonú vállalatoknál 8 százalék átlagosan 181 ezer forintot kap.

Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG