Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban: áprilisban 22,5 százalékra nőtt a márciusi 22 százalékról, és az egy évvel korábbi 16,2 százalékról - derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból. A statisztikai adatok szerint egy év alatt több mint 300 ezren veszítették el állásukat a tizenegymilliós országban, és ezzel a munkanélküliek száma jóval meghaladja az egymilliót. Ez történelmi csúcs.
Az euróövezetben a munkanélküliség átlagosan 10,9 százalék volt áprilisban. A görög gazdaság ötödik éve van recesszióban. Hivatalos várakozások szerint az idén 5 százalékkal csökken a bruttó hazai összterméke (GDP).
"Spanyol" szinten a görög munkanélküliség, egy éve a ráta még "csak" 16 százalék volt, most már 22 százalék felett van - soha nem volt még ennyi görög állás nélkül.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Harminc országból rendel vissza nagykövetet az Egyesült Államok
3 órája
-
Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
3 órája
-
Magába zuhant a forint hétfőn
4 órája
-
Végre elkészült az első kínai út Romániában, mégis áll a bál
5 órája
-
Történelmi csúcson a BUX-index, a Mol is erős napot zárt
5 órája
-
Az orosz kapcsolatok tehetnek keresztbe egy lehetséges Mol-NIS üzletnek
6 órája
-
Egy hőerőművet és 2,3 milliárd eurót adott Ukrajnának az Európai Bizottság
6 órája
Mfor.hu Top24
- Rejtély, hogyan vehetné meg a Mol a szerb NIS-t, miközben orosz kapcsolatai vannak
- Megdöbbentő dologgal szembesülhetünk a boltokban
- Megérkeztek a kamionok Budapestre – már kilométeres a sor
- Milliárdokkal olcsóbban passzolnák el Nagy Márton minisztériumának épületét
- Óbudát is elárasztották a kamionosok – nagyon kiakadtak Lázár Jánosékra (videó)
- Már összeszedtek 4100 milliárdnyi plusz adósságot Nagy Mártonék, és még nincs vége az évnek
- Hol van Orbán Viktor? Váratlan Kormányinfót jelentettek be
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Heti top
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Kikerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2025. december 16. 06:34
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Magába zuhant a forint hétfőn
330 fölött a dollár, egekben a svájci frank.
4 órája
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcson a BUX-index, a Mol is erős napot zárt
Az olaj világpiaci árának emelkedése jött kapóra.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kutyás karácsony a Hospice osztályon
20:02
-
Amikor a TISZA nyer, azután fellélegezhet az ország és Eger is -interjú a TISZA egri jelöltjével, dr. Bódis Péterrel
19:50
-
Halálos gázolás történt az Eger–Füzesabony vasútvonalon
17:32
-
Elhunyt Chris Rea
17:13
-
Megindultak a tiltakozó kamionosok Budapest belvárosa felé, a Hősök terére csak ötven járművet engednek be
13:59
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
2025. december 22. 08:37
-
Ennyi forintot adnak most egy euróért
2025. december 22. 08:07
-
Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
2025. december 22. 05:37
-
Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
2025. december 22. 10:29




