2p
A szegénység növekedésére figyelmeztet az Európai Bizottság.

A szegénység növekedésére figyelmeztet az európai munkaképes korú lakosság körében az Európai Bizottság kedden közzétett jelentése.

A brüsszeli testület közleménye szerint ez a gazdasági válság legkézzelfoghatóbb társadalmi, szociális következménye.

Brüsszel arra is felhívja a figyelmet, hogy ha egy munkanélküli sikeresen elhelyezkedik, az csak az esetek mintegy felében jelent kiutat a szegénységből, sok függ ugyanis attól, hogy milyen munkahelyet talál, hány főből áll a háztartás és, hogy élet- vagy házastársának van-e állása.

"Figyelmet kell fordítanunk a munkahelyteremtés mellett arra is, hogy minőségi munkahelyek jöjjenek létre, amelyek fenntartható fejlődéshez vezetnek, s így nem csak a munkanélküliséget, hanem a szegénységet is mérséklik" - figyelmeztetett a közlemény szerint Andor László foglalkoztatáspolitikai és szociális ügyekért felelős biztos.

Van, ahol nincs segély

A 2013-as év foglalkoztatáspolitikai és szociális fejleményeit áttekintő dokumentum arra a megállapításra jut, hogy a közhiedelemmel ellentétben nagyobb eséllyel találnak állást azok, akik munkanélküli segélyben részesülnek, főleg, hogy ha az ellátás folyósításának feltétele az aktív álláskeresés, vagy ha a segély összege idővel fokozatosan csökken.

A jelentés külön kiemeli Lengyelországot és Bulgáriát, ahol a munkanélküliek jelentős része semmilyen segélyt nem kap, családjuk tartja el őket, vagy alkalmi munkákból élnek. A bizottság szerint nekik jóval kevesebb esélyük van, hogy állást találjanak, mert nem ösztönzi őket az, hogy a segélyért cserébe állást keressenek.

Az elemzés arra is kitér, hogy valamelyest csökkentek azok a különbségek, amelyekkel a nők kénytelenek szembenézni a munkaerőpiacon, ám ez főleg annak tudható be, hogy a válság a jellemzően férfiakat foglalkoztató szektorokat sújtotta a legnagyobb mértékben. A nők továbbra is kevesebb munkaórát dolgoznak, kisebb fizetésre és nyugdíjra számíthatnak - állapította meg az Európai Bizottság.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG