A megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatóhelyettese a nyíregyházi főiskolán tartott Állás- és Innovációs Börzén elmondta, hogy közel tízezerrel kevesebb állástalant tartottak nyilván márciusban, mint egy hónappal korábban; számuk megközelítette a 63 ezret. Az álláskeresők 12,8 százaléka tartozik a pályakezdő fiatalok körébe, közülük körülbelül ötszázan diplomások.
Vogelné Verdes Margit arról is beszámolt, hogy a pályakezdő álláskeresők száma is csökkent, köszönhetően annak, hogy több munkahely létesült a megyében, a munkaügyi központ pedig bértámogatással segíti azokat a munkáltatókat, akik fiatal álláskeresőket kértek ki foglalkoztatásra. Az állásbörze az idén innovációs börzével bővült ki, amelyen szakmai előadások keretében mutatják be a főiskola szerepét a megyei gazdaságfejlesztésben. A börzén húsznál több kiállító várja a hallgatókat.