5p
Szinte mindennapos probléma a munkahelyi stressz a legtöbbünk számára. A folyamatos feszültség azonban súlyos betegségek széles skálájához vezethet, amelyek akár halálos kimenetelűek is lehetnek. Magyarországon is népbetegséggé válik lassan a stressz, de tehetünk azért, hogy egészségesek maradjunk a munkahelyi nyomás alatt is.

A munkahelyi stressz gyakori jelenség napjainkban, és az is bizonyított, hogy a tartós stressz számos betegség okozója. A munkahelyi káros stressz elleni fellépés azonban mégsem kézenfekvő sem a munkáltató, sem a munkavállaló részére, ezért is fontos kiemelten kezelni ezt a kérdést. – figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium a „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” című projektje keretében.

A projekt keretein belül 2012 és 2015 között 4 milliárd forintos támogatás mellett készülnek figyelemfelhívó kiadványok, szakmai anyagok, zajlik egy roadshow és különféle szakmai konferenciák.

A munkahelyi stressz uniós felmérések szerint a második leggyakrabban előforduló munkahelyi probléma, amely minden ötödik európai munkavállalót érint. A munkából kiesett napok több mint feléért a tartós, káros stressz, vagy az annak nyomán kialakuló betegség a felelős.

Mik a munkahelyi stresszt kiváltó tényezők?

Európai vállalatok körében végzett 2015-ös felmérés szerint a legnagyobb pszichoszociális kockázati tényező az ügyfelek – például tanár-diák viszonyban a diákok, vagy ápoló-beteg vizsonyban a betegek – által okozott feszültség.

Ez azonban csak egyes ágazatokra jellemző probléma, leginkább az oktatásban, a humánegészségügyben, a szociális ellátásban, valamint a közigazgatás területén dolgozók esetében fordul elő. A második leggyakoribb tényező az időhiány miatti stressz, ami viszont minden ágazatot érint, de sok helyen van feszültség a hosszú vagy rendszertelen munkaidő miatt is. Egyes ágazatokban a rossz munkakörülmények a stressz forrásai: előfordulhat, hogy a munkavállalónak erős zaj, fény- vagy hőhatásnak kitéve kell napi 8-10, rosszabb esetben 12 órát dolgoznia. Sokaknak az egzisztenciális bizonytalanság okoz feszültséget, de adódhatnak problémák a munka és a magánélet egyensúlyának felborulásából is.

Mi a munkahelyi stressz következménye?

A munkavállalók egyéni fizikai, idegrendszeri és pszichológiai adottságaiknak megfelelően képesek a munkavégzés terhelő hatásait ellensúlyozni, illetve megfelelő határok között tartani. A szerencsésebb alkatú dolgozók jobban tudnak alkalmazkodni a stresszt okozó munkahelyi tényezőkhöz, könnyen lesöprik magukról a negatív érzelmi hatásokat, mások viszont akár bele is rokkanhatnak ezekbe, ugyanis a stressz nyomán kialakuló betegségek is egyéni hajlamtól függenek.

Bizonyos viselkedési és magatartási zavarok – mint például a feledékenység vagy a koncentrációs képesség romlása – szintén a stressznek tudhatók be, és ezek nem csak az egészséget, hanem a munkavégzés biztonságát is veszélyeztetik, mert növelik a hibázás lehetőségét, így akár a munkabalesetek számát is. A munkahelyi problémák továbbá hatással vannak a magánéletre is, mert okai lehetnek a családi és baráti kapcsolatok leépülésének. Szintén gyakori, hogy az egyén nem megoldja a helyzetet, hanem különböző addiktív anyagok (alkohol, cigaretta, drog) használatával próbál enyhülést találni.

Belülről pusztít

A legsúlyosabb pszichés betegségek a depresszió, vagy a menedzser betegségnek tartott „kiégés-szindróma”. Ezenkívül számos konkrét fizikai tünetegyüttes mutat a káros stressz tartós jelenlétére, ilyen lehet például a krónikus fáradtság, a különböző alvászavarok, a nyak-, váll- és hátfájdalom, vagy a hízásra hajlamosaknál a túlsúly. A stressz nyomán kialakuló szív- és érrendszeri betegségek (például a vérnyomás problémák, szívritmus-zavar), valamint a gyomor- és bélrendszeri betegségek (például a fekély) szintén gyakoriak, és a daganatos betegségek kifejlődését is elősegíti az állandó nyomás a munkahelyen még akkor is, ha az ok-okozati összefüggés ezen betegségek esetében nehezen mutatható ki.

Mit tehet a stressz ellen a munkáltató?

A munkáltatónak nemcsak a stressz következtében munkából kiesett napok nagy száma miatt kell foglalkoznia a kockázatokkal, hanem jogszabály is kötelezi erre, mégis nehéz a probléma kezelése az információhiány és a sok elhallgatás miatt.

A pszichoszociális kockázatok kialakulását a munkahelyi igénybevétel és a nyomás csökkentését célzó átszervezéssel lehet megelőzni, de megoldás lehet az is, ha a munkáltatók meghallgatással, tanácsadással segítenek a munkavállalóknak. Egyes vállalatok konfliktuskezelési technikák oktatásával küzdenek a problémával, míg máshol a túlzottan hosszú, vagy a rendszertelen munkaidő lehetőségét minimalizálják. Más cégeknél a függőségek (dohányzás, alkohol, kábítószerek) megelőzésével kapcsolatos ismeretterjesztéssel hívják fel figyelmet a stressz kezelésének fontosságára, míg van, ahol a tudatos táplálkozást, valamint a munkaidőn kívüli sporttevékenységeket népszerűsítik ugyanezen céllal.

Mit tehet a stressz ellen a munkavállaló?

Az egyén is sokat tehet a stressz káros következményei ellen, ha ismeri és tudatosan alkalmazza a stresszcsökkentő módszereket. Ezek közül a mozgás a leghasznosabb, ami nemcsak a felgyülemlett feszültséget vezeti le, de a betegségeket is megelőzi: elég napközben elvégezni egy pár nyújtó gyakorlatot vagy egy kis gerinctornát, már ez is hozhat eredményt. Csökkenti a stressz negatív hatásait a problémák megbeszélése, vagy az, ha naponta legalább fél órát olyan dologgal tölt az ember, amiben örömét leli.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG