2p
Országos demonstrációra készül a volt volánbuszosokat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), ha nem sikerül megállapodniuk a béremelésről - közölték a szakszervezetek hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a mintegy 18 ezer munkavállalót képviselő szakszervezetek végső soron a sztrájktól sem riadnak vissza követeléseik érvényesítésére, miután a hétfői, negyedik fordulón sem jutottak megegyezésre a munkáltató cégek képviselőivel.

Négy és fél százalék

Baranyai István, a KKSZ elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: 6,5 százalékos béremelést kértek a munkáltatótól, amiből 4,5 százalékos bérfejlesztés minden állománycsoportra vonatkozna, további 2 százalékos emelés a régión belüli bérfeszültségek kezelésére szolgálna. Hozzátette: tavaly sikerült megállapodni, akkor 3 százalék fölötti béremelés volt az ágazatban.

A szakszervezetek szerint most az gátolja a megegyezést a munkáltatói képviseletekkel, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt (MNV) ragaszkodik az úgynevezett tervezési irányelvekhez, amelyek szerint a 2014. évi bértömeg nem emelkedhet idén. 

Kicsi az esély a megállapodásra

A 2015-ös minimálbérről, a garantált bérminimumról, valamint keresetnövelési ajánlásról megegyeztek a munkavállalók és a munkáltatók képviselői a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén, amit Magyarország kormánya nevében Varga Mihály írt alá. Baranyai István elmondta: mivel a munka törvénykönyve vonatkozik a közlekedési szakszervezetekre, nem a közszférához, hanem inkább a versenyszférához tartozónak tekintik magukat. "A piacról élünk, termelő tevékenységet végeznek az autóbuszvezetők, versenyezni kell a feladatokért" - fogalmazott a KKSZ elnöke.

Az érdekvédők az eddig történtek alapján kevés esélyt látnak arra, hogy az alágazati kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően február 28-ig megállapodjanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG