2p

Március tizedikére hirdettek munkabeszüntetést. 

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) Küldöttgyűlése a szerdai ülésen - az eredménytelenül lezárult kollektív munkaügy vita után – úgy döntött, hogy március 10-én 0 órától határozatlan ideig sztrájkot hirdet (amely egyaránt érinti a személy- és áruszállítást), ha addig nem jön létre megállapodás a 2021-es reálkereset veszteség kompenzálására.

A bejelentésre reagálva a MÁV-Volán-csoport közölte: alaptalannak és jogszerűtlennek tartják a sztrájkot. Közleményük szerint a tavaly megkötött, 2022 januárjában módosított és jelenleg is hatályos hároméves bérmegállapodásban foglaltakat a munkaadó a 2021. évben maradéktalanul betartotta és a 2022. évben is betartja.

Március elejére hirdettek munkabeszüntetést (Fotó: Pixabay)
Március elejére hirdettek munkabeszüntetést (Fotó: Pixabay)

Mint írták: a  mozdonyvezetők felelősségteljes munkáját javadalmazásuk során mindig kiemelten kezelték, munkabérük az elmúlt öt évben több mint 60 százalékkal növekedett, amit az idei év elejétől újabb 10 százalék béremelés követett. 

"Mind a vállalatcsoporton belül, mind a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresetük 2021. évben meghaladta a 700 ezer forintot. Ezt tovább növelte 415 ezer forint lojalitási és további 300 ezer forint SZÉP-kártya juttatás. Mindezeken túl a mozdonyvezetők közel 90 százaléka részesült további külön kifizetésekben a tavalyi évhez kapcsolódóan, 120-160 ezer forint közötti összegben" - közölték.

A MÁV-Volán-csoport a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését jogellenesnek is tartja, különös tekintettel arra, hogy a bérmegállapodás módosításakor a kollektív szerződést kötő szakszervezetek kijelentették, részükről a 2021. és 2022. évre vonatkozó bértárgyalásokat lezártnak tekintik.


 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG