Nincs bérmegállapodás, öt napig sztrájkolni fognak a volánosok – jelentette be Baranyai Zoltán a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az aláíró szervezetek nevében csütörtök este. A munkabeszüntetés idején országos átlagban a járatok 75-80 százaléka közlekedni fog.
Zöld ágra vergődni
Hetek óta tartó eredménytelen bértárgyalás után, amelyről mi is beszámoltunk, a Volán-szakszervezetek bejelentették: március 28-ától 5 napig sztrájkolni fognak. Az alágazati kollektív szerződést aláírók – Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége – erről a munkáltató nevében tárgyaló Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségét is értesítették – tudatta Baranyai Zoltán.
Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban a kezdeti nullához képest némileg elmozdult a munkáltatói ajánlat, az érdekvédők nem fogadták azt el, mert még mindig nem éri el a munkavállalói oldal időközben jelentősen csökkentett követelését, a 3 százalékos bérfejlesztést és a havi 5 ezer forintos béren kívüli juttatást. Ráadásul a legutóbbi, március 11-i tárgyaláson elhangzott ajánlatát a tulajdonos a mai napig nem erősítette meg írásban.
A szakszervezet szerint nem folyik érdemi tárgyalás, ebben a helyzetben nincs értelme tovább várni, ezért ma bejelentették az ötnapos sztrájkot, hogy munkabeszüntetéssel kényszerítsék ki a megfelelő béremelést – szögezte le Baranyai.
Lesznek buszok
A szakszervezeti vezető szerint a még elégséges szolgáltatásról már több mint két hete egyeztetnek, mértékéről csütörtökön megállapodtak. A munkáltatók elkészítették a sztrájktörvényben, illetve a közlekedési törvényben foglaltaknak megfelelő mértékű szolgáltatást biztosító menetrendet, ezt a szakszervezetek elfogadják; ez az alapja annak, hogy jogszerű sztrájkot lehessen indítani - közölte.
Hozzátette, hogy a sztrájk lebonyolításával kapcsolatban van néhány kérdés, amiről még egyeztetnek, hétfőn lesz a következő tárgyalás. A sztrájkot az egész ország területére meghirdették. Mivel az elégséges szolgáltatást biztosítani kell, országos átlagban a járatok 75-80 százaléka közlekedni fog - mondta Baranyai Zoltán.
A menetrendet a munkabeszüntetés előtt minimum két nappal kell közzétenniük a Volán-társaságoknak - tette hozzá. Az érdekképviselet elnöke közölte: később tudnak választ adni arra, hány dolgozó csaltakozik a sztrájkhoz. Azt szeretnék elérni, hogy a szakma minden munkavállalója megkapja a bérfejlesztést, ezért minden munkavállalóra számítanak - hangsúlyozta.