3p
A német ipari kamara elnöke kongatja a vészharangot: szerinte túl sok az egyetemista, kevés a szakmunkás-tanonc. A szakszervezeti szövetség vezetője szerint viszont a szakmunkás tanulók felének sem jutna állás.

Pro: tele az egyetem, szakmunkás meg sehol

A felsőfokú képzés túlsúlyának káros munkaerő-piaci következményeire, elsősorban a szakmunkáshiány növekedésére figyelmeztetett hétfőn a DIHK (Deutsche Industrie- und Handelskammertag e. V.) német ipari és kereskedelmi kamara elnöke, Eric Schweitzer a Ruhr Nachrichten lapnak adott interjúban.

Tőlünk is mehet utánpótlás

Mindnyájan tudjuk, hogy Németország rá van utalva a külföldi munkaerőre – ez a mondat is jelzi, hogy a német kormány pozitívan áll hozzá a bevándorlókhoz. A legfrissebb adatok szerint az országban hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma négy év alatt a négyszeresére nőtt. Részletek >>

A felsőfokú képzés évek óta tartó támogatása szerinte oda vezetett, hogy "eresztékeiben repedeznek már a túlzsúfolt előadótermek, miközben a vállalatok nem találnak szakmunkástanoncokat". A szakmunkásképzésben országszerte betöltetlen helyek vannak. "Németországot gazdasági bázisként helyrehozhatatlan kár érheti emiatt. A felsőfokú képzés elharapódzását minden áron meg kell fékezni" - fogalmazott.

A munkaerőpiac "elfelsőfokúsítása" akár a munkanélküliség növekedéséhez is vezethet, miután bizonyos végzettségekre egyszerűen nincsen elegendő kereslet - mondta. Megjegyezte: a felsőfokú tanulmányokat megkezdőknek ráadásul 25 százaléka - a mérnöki szakokon egyenesen 50 százaléka - nem is jut el a diploma megszerzéséig.

Kontra: azoknak sincs hely, akiket kiképeznek

A DGB (Deutsche Gewerkschaftsbund) német szakszervezeti szövetség alelnöke, Elke Hannack viszont "délibábnak" nevezte a DIHK szakmunkástanuló-hiányról felhozott adatait. "A hivatalos statisztikák szerint 84 ezer fiatal kezdené meg azonnal a szakmunkásképzést, de csak 33 ezer 500 hely áll rendelkezésükre" - mondta.

A vállalatoknak már mindössze csak hét százaléka vesz fel szakmunkásképzésre általános iskola felső tagozatát végzett fiatalokat. A szakmáknak közel fele egyébként is gyakorlatilag bezárult előttük. "Ha a szakmunkásképzés zuhanórepülésbe került, akkor annak nem az az oka, hogy elszabadult volna a felsőfokú képzés, hanem az, hogy a vállalatok hozzászoktak a minőségi választékhoz, és az általános iskolát végzetteknek már esélyt sem adnak" - szögezte le Elke Hannack.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG