2p
Ugye nem felejtette el senki, hogy holnap szombati munkanap van? Nem sok értelme lesz, és gazdaságilag sem feltétlenül éri meg.

 

Nemzetgazdaságilag nehezen indokolható, hogy a szentestét most szombaton le kell dolgozni – vélik a szakértők. A munkanapcseréket anno azért vezették be, hogy a nemzeti ünnepeket így kiegészítve különösen hosszú hétvégék jöjjenek létre, ám a GDP legnagyobb részét adó vállalatok termelése a központi munkanap-tologatásokhoz nem feltétlenül igazodik – írja elemzésében a Világgazdaság.

Ráadásul, ha nem dolgozunk, az még kedvező is lehet a gazdaságnak. Segíthetett, hogy idén augusztus 21. munkaszüneti nap volt – emelte ki Balatoni András, az ING Bank vezető közgazdásza. Ezzel élénkülhetett a turizmus, nőhetett a szállodák forgalma, hiszen a hétvégével együtt négy napig nem kellett dolgozni, miután a péntek is pihenőnap volt. A fogyasztás élénkülése pedig a GDP-t is növeli.

Termelési oldalról elméletileg hiányozna, ha nem dolgoznánk le szombatonként a munkaszüneti napokat, elemzők szerint azonban mégsem biztos, hogy ennek érdemi hatása lenne. Nagyon alacsony lehet a termelékenység azokon a szombatokon, amikor dolgozni kell – mondta a Világgazdaságnak Balatoni András. Ez különösen a multicégeknél jelentős, mivel kicsi rá az esélye, hogy a külföldi anyavállalatnál is pont akkor dolgoznának.

Jövőre 366 nap

A jövő év mégis különbözhet a többitől, a szökőnaphatás picit segíthet a gazdasági teljesítményen (a február 29 napos lesz 2016-ban, és a hónap utolsó napja hétfőre esik). Ez abból adódik, hogy a szökőnapnak nincs köze az áthelyezéshez, vagyis az teljes értékű munkanapnak számít. Néhány elemző arra számít, hogy egy-két tizeddel megdobhatja a nyers GDP-adatot a szökőnap, a munkanaphatástól megtisztított és szezonálisan igazított adatra ez azonban nem lesz igaz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG