2p
A biztató évkezdet ellenére az elkövetkező hónapokban veszíthet majd valamelyest dinamikájából a német munkaerőpiac - derül ki a német dpa hírügynökség közgazdászok körében végzett felméréséből.

Az év eleji kedvező foglalkoztatási adatokat a szakértők nagy hányada az enyhe tél és az alacsony olajárak hatásának tulajdonította. El tudom képzelni, hogy a munkaerőpiac dinamikája két erős negyedév után gyengül majd valamelyest - mondta Michael Holstein, a DZ Bank közgazdásza.

Az enyhe tél miatt volt több munka

Az enyhe télnek köszönhetően az építőiparban a megszokottnál kevesebben veszítették el az állásukat, illetve hamarabb kerültek ismét alkalmazásba. Az foglalkoztatás év eleji szezonális felfutása így a szokásosnál kiegyenlítettebb ütemben zajlott - mondta Oliver Rakau, a Deutsche Bank közgazdásza.

Az elkövetkező hónapokban is folytatódik a munkanélküliségi ráta csökkenése, de a kilátások már korántsem olyan biztatóak, mint régen - mondta a Commerzbank közgazdásza Eckart Tuchtfeld. A fák nem nőnek az égig - jegyezte meg. Fékező hatással lesz a foglalkoztatás további alakulására az év elején bevezetett szövetségi minimálbér - tette hozzá Eckart Tuchtfeld. Már az év első két hónapjában is észlelhető volt, hogy csökkent a foglalkoztatás bizonyos, elsősorban részmunkaidős munkakörökben. Kétlem, hogy ezeket teljes munkaidős és társadalombiztosítási járulékköteles munkakörökké alakították volna át - fogalmazott.

A dpa körkérdésébe bevont közgazdászok az idén a munkanélküliek számának 100-110 ezres csökkenésére számítanak. Áprilsra stabil adatokat várnak, de a munkaerőpiaci helyzet lényeges javulására nem számítanak. Áprilisban az egy évvel korábbihoz képest becslésük szerint 95 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az áprilisi foglalkoztatási adatokat a héten, április 30-án, csütörtökön teszi közzé a BA (Bundesagentur für Arbeit) szövetségi munkaügyi hivatal.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG