2p
Az év első kilenc hónapjában a munkaügyi hatóság az ellenőrzött 13 586 munkáltató 66 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, amelyek a vizsgálat alá vont 65 066 munkavállalók 68 százalékát érintették.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentése szerint a több mint 65 ezer munkavállaló 27 százalékát a munkaidő-nyilvántartással, 22 százalékát a munkaidő szabályaival, 19 százalékát a munkabérrel kapcsolatos jogszabályok megsértése, 14 százalékát pedig a feketefoglalkoztatás érintette.

Ahol a legtöbb baj volt

A munkaidő-nyilvántartás hiánya 14 288 munkavállalót érintett az év első kilenc hónapjában, míg egy éve ez a szám még 22 384 volt. A legtöbb jogsértést a feldolgozóipari, valamint a kereskedelemi cégeknél tárták fel, de nagy számban fordult elő az építőipari munkáltatóknál is.

A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések főként a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar, valamint a személy- és vagyonvédelem területén foglalkoztatott munkavállalókat érintették, összesen 14 518 embert, ami nem jelent érdemi elmozdulást a 2014-es adatokhoz képest.

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések az összes főbb szabálytalansággal érintett foglalkoztatott közül 9637 embert érintettek a vizsgált időszakban, ami jelentős csökkenés a tavaly feltárt 12 393 esethez képest.

Feketén dolgoztatott biztonsági őrök

A vizsgálatok szerint a személy- és vagyonvédelem továbbra is a legfertőzöttebb ágazatok között van, e cégeknél találták a feketemunkások 14 százalékát, ami az előző év azonos időszakához képest 2 százalékpontos növekedés. A vendéglátásban 2014 harmadik negyedévében mért 9-ről idén 10 százalékra nőtt a munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatott munkavállalók aránya - tették hozzá. 

Azonban az építőiparban, a mezőgazdasági vállalkozásoknál, a feldolgozó iparban és a kereskedelmi vállalkozásoknál: 37-ről 35-re, 8-ról 6-ra, 7-ről 6-ra, illetve 11-ről 9 százalékra csökkent a feketemunkások aránya 2014 azonos időszakához képest.

Az év első kilenc hónapjában 1016 jogsértést elkövető vállalkozást bírságoltak meg a munkaügyi hatóságok, összesen több mint 160 millió forintra.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG