2p
Az elmúlt 16 hónapban 1800 emberrel csökkent az adóhatóságnál dolgozók száma, további létszámcsökkentést állítólag nem terveznek.

A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy az idén újabb, akár kétezer fős leépítés is várható a NAV-nál. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont azt közölte: nem terveznek létszámcsökkentést.

Már így is keveebben vannak, a munka pedig rengeteg

Az NGM azt írta: egyrészt a 16 hónapja tartó létszámzárlatnak köszönhetően jelenleg már csak 19 500-an dolgoznak adóhivatalnál, míg tavaly januárban még 21 300 munkatárs dolgozott ott. Másrészt a magyar adó- és vámhivatal uniós összehasonlításban az egyik legtöbb feladatkörrel bíró szervezet, és ezeket a feladatokat csak megfelelő számú és szakképesítésű dolgozóval lehet ellátni.

Megjegyezték, több intézkedést is olyan hatékonyan hajtott végre a hivatal, hogy ezek - mint például az ekáer vagy az online pénztárgép - nemzetközi szinten is példaértékű és másolandó modellé váltak.

Vannak azért változások

A Magyar Nemzet információi szerint Bakonyi Tibor, az informatikai főosztály vezetője távozott a NAV-tól, Suller György Attila sajtófőnököt pedig leváltották. Ezzel kapcsolatban a szaktárca azt közölte, hogy Bakonyi Tibor és Suller György Attila munkájára 2017. február 1-jétől más munkakörben számít a NAV.

Arról is beszámoltunk nemrég, hogy az adóhivatal vezetője felmentette pozíciójából Marsi Márta Erzsébetet, akit egyébként bő egy évvel ezelőtt, a NAV szervezetének átalakításakor nevezték ki főigazgatónak. Helyét Rási Kálmán vette át.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG