3p
A kormány támogatja az elképzelést, egy klasztert is létrehoznak.
Becslések szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő közelében annyi szén van, ami elég lenne 200 évre. Tervek szerint már néhány év múlva elkezdődhet a kitermelés. Részletek >>

A kormány támogatja a szénkitermelés bővítését, a magyarországi szénbányászat újraindítását - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Budapesten, a Magyar Bányászati Szövetség Szent Borbála-napi országos központi ünnepségén szerdán.

A miniszter szerint a Nemzeti Energiastratégiában és az ásványvagyon gazdálkodási cselekvési tervben a kormány célul tűzte ki a hazai mélyművelésű szénbányák megnyitási lehetőségének vizsgálatát. "Ez azt jelenti tehát, hogy a szénkitermelés bővítését, a magyarországi szénbányászat újraindítását támogatja a kormány" - fogalmazott.

Hozzátette: a minisztérium a Borsod megyei önkormányzattal, és szakmai szervezetekkel együtt a borsodi szénbányászati klaszter létrehozásáról együttműködési megállapodást ír alá szerdán. A megállapodásnak is az a célja, hogy közös lépéseket tegyenek a szénbányák újbóli megnyitásának és fejlesztésének érdekében - mondta. Hangsúlyozta, hogy a kormány határozott célja az ágazat megerősítése, a bányászati dolgozók megbecsülése, a tradíciók megőrzése és továbbvitele.

Több pályázatot is értékelnek

A szén hasznosításának számos olyan új lehetősége bontakozik ki világszerte, amelyek eleget tesznek az egyre magasabb környezetvédelmi előírásoknak. A magyarországi szénbányászat újraindításához ígéretesnek nevezte az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó tiszta szén technológiákon alapuló programot. Kitért arra is, hogy Magyarország energiaellátása jelentős részben importra épül, a földgáz esetében egyoldalú a függés, az importfüggőség csökkentése az ország legjelentősebb energiapolitikai célkitűzése.

Ismertette: megtörtént az első koncessziós pályáztatás a szénhidrogén-bányászat és a geotermikusenergia-felhasználás területén. A szénhidrogén-bányászat esetében négy, a megújuló koncessziók esetében két pályázat érkezett, ezek kiértékelése tart - mondta. Az látható, hogy a befektetői érdeklődés és a résztvevők visszajelzése visszaigazolja azt a szakmai álláspontot, hogy a koncessziós rendszer összhangban áll a nemzetközi iparági gyakorlattal - emelte ki.

Növelnék az energiaellátás biztonságát

Hangsúlyozta: a hazai és az európai uniós energiapolitika hármas célrendszere szerint az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság és versenyképesség figyelembe vételével határozzák meg az ásványvagyon hasznosítást. Kiemelten fontosnak nevezte a felelős állami ásványvagyon gazdálkodás fenntartását, nyilvántartásának fejlesztését. A feladatok közé sorolta az ásványvagyon gazdálkodási stratégia elkészítését, és a stratégiára épülő kormányrendeletek kidolgozását a bányatörvény felhatalmazása alapján. Fontosnak nevezte minden olyan kezdeményezés támogatását, amellyel a hazai gazdaságot erősíteni, és az ipar fejlesztésének lehetőségét növelni lehet.

A kormány alapelve, hogy a hazai erőforrásokra támaszkodva növelje az energiaellátás biztonságát - mondta Németh Lászlóné. Ünnepi beszédében a miniszter méltatta a komoly egészségi kockázatnak kitett bányászok csapatmunkáját, körültekintését, akik a legmagasabb fokú biztonsági intézkedések betartásával végzik munkájukat. A tárcavezető az ünnepségen miniszteri kitüntetéseket, Szent Borbála érmeket adott át a legkiválóbb bányászoknak és kohászoknak.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG