Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
Nagy szükség volt a németországi munkavállalás korlátozására az Európai Unió (EU) 2004-es bővítését követő hét évben, és a felkészülés időszakát nemcsak Németország, hanem az érintett közép-kelet-európai országok is jól kihasználták - fejtette ki a német munkaügyi és szociális minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a berlini magyar nagykövetség konferenciáján, amelyen a német munkaadói szervezetek szövetségének (BDA) képviselője ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg.

A német munkaerőpiac liberalizációja - egy év után című konferencián Ralf Brauksiepe államtitkár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hangsúlyozta: a munkavállalás nem kereslet és kínálat "technokrata jellegű kérdése", hanem az alapvető szabadságjogokkal összefüggő ügy. Ugyanakkor az is igaz, hogy "nincs szabadság biztonság nélkül". A német vezetés ezt a két szempontot mérlegelte, amikor az EU-hoz 2004-ben csatlakozott nyolc kelet-közép-európai ország állampolgáraira vonatkozó átmeneti munkavállalási korlátozásokról döntött.

Alaptalan félelem?

Egyre több magyar megy külföldre
Az EU statisztikai hivatala új 2011-es adatsorokat tett közzé, amelyek hiányosak ugyan, de így is azt mutatják, hogy legalább kétszázezer magyar állampolgár lakik más EU-országokban, és számuk tavaly legalább 22 ezerrel nőtt.
Részletek >>>

Németország ragaszkodott a korlátozásokhoz, és a nyitás után egy évvel látható, hogy jól tette - hangsúlyozta. A korlátozások feloldása, 2011 májusa és 2011 vége között a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettséget jelentő munkaviszonyban álló magyar állampolgárok csoportja nagyjából 9 ezer 400 fővel nőtt, így elérte a 29 ezer 500 főt. A növekedés nem teljes egészében a munkaerőpiac felszabadításának a hatása, nagyjából 800 ember már a nyitás előtt is Németországban élt, csak nem volt bejelentett állása.

Az adatok azt mutatják, hogy alaptalannak bizonyultak a félelmek a kelet-európai munkavállalók rohamától és a bérdömpingtől. Ehhez azonban szükség volt a hétéves átmeneti időszakra - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: 2004 óta Németországban - ahol nincs kötelező minimálbér - bevezették az úgynevezett alsó bérhatár intézményét egy sor területen, egyebek mellett az ápolás-gondozás és a munkaerő-kölcsönzés területén, így sikerült biztosítani, hogy ne alakuljon ki verseny abban, ki hajlandó a legalacsonyabb bérért dolgozni.

A 7 évet mi is jól kihasználtuk?

E hét év alatt az új uniós tagoknál emelkedett az életszínvonal, előrehaladt a gazdasági felzárkózás és csökkentek a bérkülönbségek Nyugat-Európához képest, vagyis a kelet-közép-európai térség jól kihasználta az átmenetet, megelőzte a tömeges munkaerő-elvándorlást, amit megszenvedtek volna a régió országai - hangsúlyozta.

Hozzátette: Németországban a jövőben demográfiai okok miatt egyre növekvő munkaerőhiánnyal kell számolni, a problémát azonban mindenekelőtt a belső tartalékok mozgósításával próbálják majd megoldani, ugyanakkor több hiányszakmában - például orvos, mérnök, informatikus - minden jól képzett szakembert várnak.

Jobban jártak volna a nyitással?

Andre Müller, a BDA bértarifa-politikai osztályának munkatársa hangsúlyozta: a munkaadók üdvözölték volna, ha az uniós csatlakozással együtt a német munkaerőpiacot is megnyitják az új tagok előtt, mert annak nagy hasznát látta volna a német gazdaság. A politika azonban a korlátozás mellett döntött, így a leginkább mozgékony, képzett munkaerő más országokba, például Nagy-Britanniába vándorolt, a korlátozások feloldása után pedig beigazolódott, hogy hibás volt a döntés, hiszen a várt roham elmaradt, és annál is jóval kevesebb munkavállaló érkezett, mint amennyit a német piac fel tudna szívni.



150 ezer magyar fizet a német nyugdíjkasszába

A konferencián előadást tartott Komáromi Róbert, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat főigazgatója is.
A szakember egyebek között kiemelte, hogy a magyarok németországi munkavégzése szempontjából nemcsak a személyek szabad mozgása, hanem egy másik uniós alapelv, a szolgáltatások szabadsága is kiemelkedően fontos. E szabadság révén az úgynevezett kiküldöttek és munkaerő-kölcsönzési konstrukciókban Németországban dolgozó magyarok száma eléri a százezret.

Hozzátette: a Németországban nyugdíjjárulékot fizető magyar állampolgárok csoportja még ennél is jóval nagyobb, a német hivatalos adatok szerint összesen 150 ezer 803 magyar fizet rendszeresen nyugdíjjárulékot az országban, a magyarok így a lengyelek után a második legnagyobb csoportot alkotják a nyugdíjjárulékot fizető között.

Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szakképzési rendszert modernizálják, és az új rendszer kialakítása során a duális német szakképzési modell példáját követik.
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG