1p
KKV
2,3%-os forgalom-növekedéssel 230 milliárd forintos éves forgalmat ért el az Auchan hazai leányvállalata, köszönhetően a mintegy 32 millió vásárlónak, akik kicsivel kevesebb terméket vásároltak, mint egy évvel ezelőtt. Az adóterhek és az amortizáció miatt 7,6 milliárd forint volt a tavalyi veszteség.

Az Auchan Csoport számára 4,4%-os adózás előtti konszolidált árbevétel-növekedéssel zárult a 2011-es esztendő, elsősorban a befektetéseknek köszönhetően. Közép-Kelet Európa és Ázsia országaiban volt a legnagyobb árbevétel-növekedés, +13,6% az előző évhez képest.

Az Auchan Magyarország Kft. 2,3%-os, azaz 1,6 százalékkal infláció alatti forgalomnövekedést ért el a tavaly, amely néhány milliárddal elmaradt az eredeti célkitűzéstől.  2011-ben a vásárlószám az előző évhez viszonyítva enyhén emelkedett (+0,59%-kal), 32 millió főre. Az eladott termékek száma kis mértékben csökkent (1,1 százalékkal), de ellentétes tendenciát is regisztráltak: Miskolcon és Maglódon jelentősen nőtt ez a mutató. A lakásfelszerelés szektor és a diszkont pont osztály kiemelkedően eredményesek voltak, s a célkitűzésnél magasabb forgalommal zárták az évet.

A jelentős adóterhek, valamint a magas amortizáció miatt összességében 7,6 milliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet az Auchan Magyarország, ha azonban jövőre valóban megszűnik a válságadó, 2014-ben már pozitív eredményt könyvelhet el, nagy szerencsével pedig már 2013-ban megközelítheti ezt a célkitűzést - mondta Dominique Ducoux vezérigazgató az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón.

„Az árak mérséklése érdekében vállalatunk tovább csökkentette a működési költségeket, például csomagolóanyagok költségeit 6%, az energia költségeket pedig 7%-kal sikerült visszaszorítani. Ez utóbbi különösen nagy eredmény a folyamatosan növekvő energiaárak mellett. Minden takarékossági intézkedést megléptünk, hogy a kereskedelmi szektorban tapasztalható nehézségek ellenére stabil, eredményes évet tudjunk zárni” – mondta Dominique Ducoux.

A vezérigazgató szerint nem fenyeget az a veszély, hogy a versenyhatóság nem engedélyezi a cég számára a Cora felvásárlását, mert nincsenek monopolhelyzetben, sőt még domináns pozícióban sem. Ahogy arról beszámoltunk, a Gazdasági Versenyhivatal egyelőre még azt sem döntötte el, hogy kérje-e Brüsszeltől az Auchan-Cora-felvásárlás engedélyezésének jogát.

Címkék: KKV
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG