1p
KKV
Az amerikai Eastman Kodak fotóműszaki vállalat - a világ egyik legnagyobbja ebben a műfajban - csütörtökön csődvédelmet kért, alapítása után százhúsz évvel.

A vállalat igazgatótanácsa azt is közölte, hogy sikerült 950 millió dollár kölcsönt szerezni a Citigrouptól másfél évre. A hitel segíteni fog az üzletmenetben a cég átszervezése közben. A Kodak külföldi leányvállalatait nem érinti a csődvédelem.

Antonio M. Perez, a KODAK CEO-ja

A Kodak megbeszéléseket kezdett a hitelező bankokkal új hitelkeretről, amelyet a csődbejelentés után venne igénybe - írta a Financial Times csütörtökön, a cég ügyeinek ismerőire hivatkozva.

A Kodak végvonaglásáról elterjedt hírekre még e hónap elején is azzal reagáltak a cégnél, hogy "piaci pletykákat és spekulációkat nem kommentálnak", de ez jelentős változás volt ahhoz képest, hogy szeptemberben még határozottan visszautasították a híreszteléseket, mondván, hogy a cég "kitart kötelezettségei teljesítése mellett, és nincs szándékában csődvédelemért folyamodni".

A Kodak az utóbbi időben több mint ezer szabadalom eladásából igyekezett pénzhez jutni, az adásvételi tárgyalások azonban egyelőre nem sikeresek.

A magyar leánycég
A társaság magyar leánycége, a Kodak Fényképészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1991-ban alakult, jegyzett tőkéje 800 millió forint. Fő tevékenysége a „vegyes termékkörű nagykereskedelem”, a cég beszámolója szerint a tradicionális fotós és digitális fotós termékeket forgalmazó üzletágak 2007-től megszűntek. A vállalatnak folyamatosan, rohamosan csökkenő árbevétellel kell szembenéznie: 2002-ben még 4,5 milliárdos forgalmat ért el, 2007-ben már nem érte el a 3 milliárdot, 2010-ben csupán 640 milliós árbevétele volt. Legnagyobb veszteségét, 616 millió forintot 2003-ban volt kénytelen elkönyvelni, de két éve is mínuszban zárt.


Szabadalmi perekből remélnek pénzt

Közben a Kodak számos pert is indított - egyebek között az Apple, a HTC Corp., a Samsung és a Fuji Film ellen -, kártérítéseket követelve szabadalmai megsértésére hivatkozva. A Samsung az utóbbi hónapokban már fizetett a Kodaknak 550 millió dollárt peren kívüli megállapodásban, de a Kodak azóta új jogsértést vélt találni.

A George Eastman - a tekercselt filmszalag feltalálója - által 1892-ben alapított Eastman Kodak Company az elmúlt évszázad nagy részében uralkodott a világ fotófilm piacán, a csúcsponton, 1976-ban övé volt az amerikai piac 90 százaléka. A bajok az 1990-es évek vége óta sokasodnak, mióta a digitális fényképezés kiszorítja a filmet. A Kodaknak utoljára 2007-ben volt profitja.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG