A használatarányos útdíjrendszer működésének első hónapjában 14 milliárd forint volt a bevétel, ez alapján tartható lehet a kormány által egy évre várt 150 milliárd forintos bevétel - írta a Világgazdaság.
| Nehéz év lesz az idei év az adóhatóság számára - nyilatkozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese. Varga Árpád szerint keményen meg kell dolgozni azért, hogy teljesüljön a 2013-ra tervezett 10 901 milliárd forintos bevételi terv. Részletek>> |
A lapnak Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj szakmai projektszóvivője elmondta, hogy a bevétel mintegy háromnegyede a viszonylati jegyekből származott, a fennmaradó részt a bevallási közreműködőkön keresztül, fedélzeti egységek segítségével teljesítették a fuvarozók. Középtávon az a cél, hogy megforduljon ez az arány, amire a projektszóvivő szerint jó esély van.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



