A vénaszenzoron alapuló azonosítás a biztonságtechnológiai piacon árban, gyorsaságban és pontosságban is a többi biometrikus azonosítást alkalmazó technológia előtt jár, így komoly teret nyerhet a közeljövőben - közölte a Privátbankárral a Széchenyi Tőkealap (SZTA).
„E technológia széles körben felhasználható, hiszen alkalmazható a bankszektorban, az egészségügyben, a gépjárműiparban vagy az idegenrendészet területén is. Az Agorix Kft. a további fejlesztéseket a magyar fejlesztői kapacitásra építve folytatja, az új megoldások pilot projektjei a tervek szerint elsőként Magyarországon kerülnek felhasználásra, ugyanakkor a személyazonosításra alkalmas legfejlettebb technológiák iránti igény a nemzetközi piacokon is folyamatosan növekszik, egyes előrejelzések szerint robbanás előtt áll. Ebbe az irányba szeretne továbblépni a cég a közeljövőben, erre kívánja fordítani a most bevont forrásokat”- összegezte Csuhaj V. Imre, az SZTA elnök-vezérigazgatója.
Az állam is beszáll
A száz százalékban állami tulajdonú Széchenyi Tőkealap ugyanis 2013 tavaszán az EU egyedi engedélye alapján új tőkebefektetési termékekkel bővítette palettáját, így az Alap már befektetőtársakkal együttműködve is invesztálhat egy sikeresen működő vállalkozásba, legfeljebb az adott tőkeinjekció 70 százalékának erejéig - közölte az SZTA. Ennek köszönhetően a Széchenyi Tőkealap 150 millió forintot, a privát befektetőtárs mintegy 21,5 millió forintot, míg maga a tenyérvéna szkenner alkalmazásait fejlesztő kisvállalkozás – eredménytartalékából – 43 millió forintot fektet be, hogy a nemzetközi piacot megcélzó növekedési terveihez szükséges forrásokat előteremtse.
„A cég továbblépéséhez szükséges tőkét az egyik új, egyedi EU engedélyes termékünk révén tudjuk biztosítani, mivel a szükséges befektetés nagysága meghaladta a ’de minimis’ keretek közötti tőkebefektetés összegét, így azonban hatékonyan támogathatjuk a társaságot céljai elérésében.” - emelte ki Csuhaj V. Imre a Széchenyi Tőkebefektetési Alap elnök-vezérigazgatója. „Számos olyan projekt van a látókörünkben, amely alkalmas lehet magasabb összegű tőkeforrás hatékony fogadására, miközben ezen cégek az általunk lefektetett foglalkoztatás-bővítési céloknak is eleget tudnak tenni.”
Mi is az a vénaszkenner?
A vénaszenzor a jelenlegi legfejlettebb technológia a személyazonosítás terén, amely érintésmentesen működik, belső információt használ fel és az egyik legfejlettebb algoritmussal dolgozik. A vénaszkenner több egyedi jellemzővel bír: 5 millió referenciaponton azonosítja be a testrész (általában a tenyér) vénatérképét 1 másodperc alatt. Mivel a belső ismérvnek minősülő biometrikus azonosító nem lopható el, a szenzor használata nem hagy nyomot, így titkos adatgyűjtést sem teszi lehetővé.
A megoldás alkalmazható például a pénzautomatáknál személyazonosság hitelesítésre, belső azonosító rendszerekben, gépjármű indításgátlóknál, emellett az egészségügyben kizárhatja például a fiktív kezeléseket, műtéteket, vagy a hamis gyógyszerkiírásokat. Az idegenrendészet területén másodlagos azonosító lépcsőként építhető be az útlevél vagy a személyigazolvány mellé, kiszűrhetőek a hamis személyi azonossággal élők, vagy a hamis útlevéllel beutazni kívánók. A megoldás további felhasználására emellett az ügyfél-azonosítás és beléptetés területén is van lehetőség.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
41 perce
-
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
körülbelül 1 órája
-
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
körülbelül 1 órája
-
Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
körülbelül 1 órája
-
Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
2 órája
-
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
2 órája
-
Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
3 órája
- Elfogadta az Országgyűlés az új gyermekvédelmi törvényt, az ellenzék nemmel szavazott
- Megvannak a vagyonvisszaszerzésért felelős hivatal elnökhelyettesei
- Csúnyán veszteséges lett Matolcsy Ádám barátjának ÁSZ-botrányban érintett cége
- Az ötkertes balhéról is beszélt Magyar Péter a Parlamentben
- Vitézy Dávid nagyot álmodott, és ezúttal pénzt is kapott a megvalósítására
- A vízszint mellett az építőipari teljesítményt is látványosan megemelte a fenékküszöb
- Orbán Viktor alaposan kiosztotta a tiszás minisztereket, de Magyar Pétert is
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika fellebbezését is elutasították.
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
De lehet, hogy az egyik ellenzéki erő mégis megszavazza a miniszterelnököt.
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Romlott a VOSZ Barométer, ami leginkább a pontos gazdaságpolitikai irányok hiányával magyarázható.
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
2026. október 13. 14:29
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
2026. október 12. 19:40
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26




