1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Miután hónapok óta nem fizet bérleti díjat a Pannon Lézer Központ, az ingatlan tulajdonosa kizárta az épületből a bázison működő cégeket. Az állam egymilliárdot költött eddig a pécsi projektre
Miután hónapok óta nem fizet bérleti díjat a Pannon Lézer Központ, az ingatlan tulajdonosa kizárta az épületből a bázison működő cégeket.

Tavaly júniusban nyílt meg a lézerek kutatásában, fejlesztésében és alkalmazásában érdekelt cégeket tömörítő, egymilliárd forint állami támogatásban részesülő pécsi Pannon Lézer Központ (PLK). Sánta Imre, a beruházó Dél-dunántúli Kooperációs Kutatási Központ (DDKKK) igazgatóságának elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: közel két éve bérlik az épületet, a szerződést tíz évre kötötték. Az 1600 négyzetméteres létesítmény átalakítása mintegy 180 millió forintjukba került.     

A bázison működő 15 cég közül a legtöbben azonban hónapok óta nem fizetnek bérleti díjat a főbérlőnek, az pedig az ingatlan tulajdonosának.    

 ”A gazdasági válság begyűrűzésével április eleje óta lelassultak az állami támogatások kifizetései, mi 300 millió forintra várunk még, amelyből rendezhetnénk a fennálló bérleti díj-tartozást, amelynek összege jelenleg 210 ezer euróra rúg késedelmi kamat nélkül” - fejtette ki Sánta Imre, aki megjegyezte: szorult helyzetükben június óta már bért sem tudnak fizetni.    

 A DDKKK igazgatóságának elnöke elmondta: az ingatlan tulajdonosa, egy bonyhádi vállalkozó, márciusban felmondta a bérleményt, pár napja pedig ”önhatalmúlag kirakta” az épületből a bázison működő cégeket. Ezzel együtt bennrekedt több mint 300 millió forint értékű eszköz- és műszerpark, valamint iratok, dokumentumok - hangsúlyozta. Sánta Imre megjegyezte: semmiképpen sem akarják veszni hagyni a beruházást, jogászaik már keresik a megoldást.     

Lafferton László, az épület tulajdonosa nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek, miután véleménye szerint a médiában eddig, az üggyel kapcsolatban megjelent hírek nem a valóságot tükrözik.    

A Pannon Lézer Központban a különleges lézerek fejlesztése mellett lézereken alapuló orvosi eszközökkel, anyagvizsgáló mérőműszerekkel, anyagmegmunkáló eljárásokkal, valamint megújuló energiák felhasználásával kapcsolatos kutatásokat folytatnak, s koordinálnak régiós, nemzetközi kapcsolatrendszerben. Többek között azt kutatják, miként használható a lézer a laparoszkópai műtéti eljárásoknál, olcsó napkollektorok kifejlesztésénél, s egyebek mellett szalmatüzelésű gabonatároló építésénél.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG