Az Magyar Villamos Művek Zrt. még tavaly szeptemberben határozta el, hogy projektcéget hoz létre januártól az Országos Villamostávvezeték (Ovit) Zrt. földgáz-igazgatóságát kiszervezve, amelynek tulajdonjoga így az MVM-hez kerül. Tavaly december elején a közgyűlés megszavazta a magyar-szlovák gázvezeték magyar szakaszának megépítését és felhatalmazta leányvállalatát, az OVIT Zrt.-t a megvalósításra (az OVIT-ból kiválással létrejövő) Magyar Gáz Tranzit Zrt.-n keresztül.
Még az ünnepek előtt, december 22-én be is jegyezték a Magyar Gáz Tranzit Zrt-t, amelynek vezérigazgatója Olasz Enikő, az Országos Villamostávvezeték (Ovit) ZRt. munkatársa lett. Az igazgatóságba került még Vöő Ferenc Kristóf, az Ovit főmérnöke és Bács Zalán, az MVM stratégiai vezérigazgató-helyettese. A felügyelőbizottsági tagok között szerepel Kóbor György, az MVM gazdasági vezérigazgató-helyettese, Kiss Csaba Attila, aki az E.On-tól igazolt át az MVM-hez vezérigazgatói tanácsadónak és igazgatósági tag az MVM Partner Zrt-nél.
Az évi ötmilliárd köbméteres szállítási kapacitással tervezett vezeték megvalósításáról még tavaly januárban írt alá kétoldalú megállapodást Szlovákia és Magyarország, a vezeték teljes hossza körülbelül 115, magyarországi szakasza 94 kilométer lesz és várhatóan 2014 végéig készül el. A fejlesztést az EU kiemelt fontosságú projektként kezeli, 30 millió euró értékű támogatást biztosít a csővezeték anyagának beszerzéséhez, és a magyar kormány is kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a beruházást.
A fent említett közgyűlési határozat értelmében a nemzeti energetikai társaságcsoport együttműködési megállapodást köthet szlovák partnerével, az eustream a.s. társasággal, illetve folytathatja a közbeszerzési pályázatot a beruházást megvalósító fővállalkozó kiválasztására. Az uniós tulajdonosi szétválasztási szabályoknak megfelelően az MVM Zrt. a Magyar Gáz Tranzit Zrt. megalakulása után társtulajdonost kíván bevonni.
Megjelent a cégközlönyben a magyar-szlovák gázvezeték építésére alapított, 2 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Magyar Gáz Tranzit Zrt. bejegyzéséről szóló határozat, folytatódhat a közbeszerzési pályázat a beruházást megvalósító fővállalkozó kiválasztására.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
18 perce
-
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
31 perce
-
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
körülbelül 1 órája
-
Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
körülbelül 1 órája
-
Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
2 órája
-
A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
2 órája
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Tízezreket oldanak fel a kormány Facebook-oldalán
- Mi történt a forinttal? Itt van, mennyit ér egy euró csütörtök reggel
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Vége a hallgatásnak: nagy változást jelentettek be az egészségügyben
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Újabb fontos embertől szabadult meg Magyar Péter, Hegedűs Zsolt pedig kapott egy új államtitkárt
- Itt a vége a NER-es vállalkozók aranykorának? Csütörtök reggelre átírták a közbeszerzési eljárások szabályait
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
18 perce
Makro / Külgazdaság
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
31 perce
Kultúra
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
A szakmai döntéseket nem ő fogja meghozni.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Még nehezebb dolguk lesz a csalóknak: minden forintátutalást szűrnek
11:41
-
Elképesztő lakbéremelkedés Horvátországban
11:14
-
Kelendő a magyar finompékáru külföldön
10:24
-
Érthetetlen, miért állította le Lázár János a motorvonat beszerzéseket
10:01
-
Kilőtt a használtautó-import, 150 ezer autó érkezhet Magyarországra
09:44
Turizmus Online cikkei
-
Felmérés a jövő utazástervezéséről
10:23
-
Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna
10:17
-
A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló
10:12
-
Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand
08:56
-
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek
08:35
A vidék hírei
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21



