Áprilisig elkerülhetik a csődöt
A képviselők arról határozhatnak, hogy az önkormányzat 9 milliárd forintos tulajdonosi kölcsönt biztosít a BKV-nak április 30-i visszafizetési határidővel, valamint további 6 milliárdos közszolgáltatási ellentételezést fizet a cégnek.
Az előterjesztés a korábbi, rendkívüli, de elhalasztott közgyűlésre beterjesztett dokumentumhoz képest több ponton is változott, így a határozati javaslatok között megjelent, hogy a főváros nem akarja ritkítani a BKV-járatokat, kikerült viszont a jegyáremelés lehetősége. A finanszírozási gondok hosszú távú kezelésére azonban bizonyosan állami segítségre lesz szüksége a közlekedési cégnek.
* prognózis
A főváros és a kerületek: osztogatják a milliárdokat
A forrásmegosztásról szóló törvény szerint összesen csaknem 11 milliárd forinttal kevesebb bevétel illetheti meg a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat az idén, ezért az előterjesztésben azzal számolnak, hogy a főváros 5,1 milliárd forinttal, a kerületek pedig 5,689 milliárd forinttal kevesebb forrást kapnak.
Az idén összesen 201 milliárd 750 millió forint az a tervezett összeg, amely megosztottan illeti meg a fővárosi önkormányzatot és a kerületeket, ez 10 milliárd 775 millió forinttal kevesebb az előző évinél. A forrásmegosztásról szóló törvény szerint az összeg 47 százaléka, vagyis 94 milliárd 788 millió forint a fővárosi önkormányzatot illeti meg, míg 53 százalékra a kerületi önkormányzatok jogosultak, ez az összeg 106 milliárd 961 millió forint.
Elektronikus jegy a BKV-nál
Több közlekedési tárgyú előterjesztést is tárgyal a közgyűlés. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kidolgozta azt a tervezetet, amelynek alapján bevezetnék az elektronikus jegyrendszert a BKV-nál 2014-ben. Megjelenhet az időalapú jegy, az utazásra elköltött pénzre vonatkozó napi limit és az úgynevezett érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége is, a bérletes utasok pedig otthonról, a számítógépük mellől hosszabbíthatnák meg bérletük érvényességét - a rendszer hasonlatos ahhoz, ami évek óta sikeresen működik például Londonban.
Több lépésben vezetnék be az új rendszert, erről a BKK egy több mint háromszáz oldalas tanulmányt készített. Ebben kitérnek arra, hogy az utasok számára átláthatóbb és igazságosabb jegyrendszert kívánnak bevezetni, amely kedvezőbb a közösségi közlekedést napi szinten és csak alkalmanként használók számára is.
György István ágazati főpolgármester-helyettes kezdeményezésére dönthetnek hét új P+R parkoló HÉV- és metróvonalak melletti kialakításáról. Az előterjesztés szerint 2013-tól új parkolási lehetőséget biztosítanának a 2-es metró Pillangó utcai és Örs vezér terei állomásánál, az 5-ös (szentendrei) HÉV békásmegyeri és kaszásdűlői megállójánál, a 6-os (ráckevei) HÉV közvágóhídi végállomásánál, a 7-es (csepeli) HÉV csepeli végállomásánál, továbbá a 8-as és 9-es (cinkotai, gödöllői) HÉV cinkotai megállójánál.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ha már unja a Palát vagy a Lupát – mutatjuk a világ legszebb strandjait
5 órája
-
Hoppon maradhat, aki hétvégén EasyJet-tel repülne
6 órája
-
Ritkaságszámba menő kritikát fogalmazott meg a pápa
6 órája
-
Dél-Korea megpróbálja a lehetetlent: tárgyalásokat javasol Észak-Koreával
7 órája
-
Fokozatosan normalizálódik a helyzet a horvátországi tűzesetek helyszínén
8 órája
-
A spanyol határőrség hetekkel az illegális belépések előtt figyelmeztetést adott le
8 órája
-
Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
9 órája
- Reagáltak az ellenzéki pártok Magyar Péter paksi bejárására
- Új magyar jégkrémmárka lépett piacra
- Kiterjesztik a várandósok szifilisz-ellenőrzését a szülésig
- Magyar Péter: Többezer tonna követ mozgatnak meg 3-4 hét alatt
- Fájó a különbség a gázolaj és a benzin között
- Átvilágítják a 4iG összes állami szerződését
- Kapitány István: Megújult az MTÜ cégcsoport, itt vannak az új vezetők
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson 2026. augusztus 14. 16:26
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
Nem okoztak meglepetést a New York-i tőzsde főbb mutatói
Gyengüléssel zártak péntek este a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
-
A Sports Direct alapítója vette meg a bajba jutott brit luxusáruházat2026. augusztus 15. 09:22 -
Sok vagy kevés az eMAG 710 millió forintos bírsága?2026. augusztus 15. 09:18 -
A fiú vezeti, az apa szabja meg az irányt az OTP-nél2026. augusztus 14. 12:43 -
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51 -
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58
További hírek >
-
Ennél még sosem volt lejjebb: mélyponton az idei almatermés
14:04
-
Újabb tűzfészek Horvátországban, ezúttal egy mesés sziget erdeje kapott lángra
09:00
-
Stílusos emlékpad Zamárdiban a rocksztár tiszteletére
08:40
-
Dalmáciai tűz, MUISZ: a magyarok többsége egyénileg utazik Horvátországba
04:30
-
Kapitány István bejelentette az MTÜ-cégcsoport felsővezetőit
20:32
-
Nyolc gázpalackot vittek ki a tűzoltók egy lángoló balatoni épületből
12:02
-
Lázár János országjárásba kezdett: felméri, mi maradt a Fideszből – Egerben is lenne miről kérdeznie
10:53
-
Négy problémás területet azonosítottak Egerben – összeült a Közbiztonsági Kerekasztal
07:56
-
Motor égett a 23-as főúton
20:01
-
Betegsége miatt elmarad Majka szombati egri koncertje – már megvan az új időpont
12:52
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Kényszerleszállás: Putyin védelmi stábja haptákba vágta magát
2026. augusztus 15. 12:15
-
Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
2026. augusztus 15. 12:54
-
Orbán Anita a nyaralókhoz szólt
2026. augusztus 15. 10:55
-
Kiszáradó folyók és blokkolt reaktorok: így bénította meg az aszály az európai atomerőműveket
2026. augusztus 15. 11:22
-
Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
2026. augusztus 15. 10:34
A Kínából az Egyesült Királyságba tartó repülőgép meghibásodás miatt kényszerleszállást hajtott végre Oroszországban, Vlagyimir Putyin védelmi stábja teljes ria 


