2p
KKV
Az Abony és Fegyvernek közötti 29 kilométeres, 2x2 sávos M4 autópálya-szakasz 2016 őszére készül el.

Ideiglenes híd, cölöpözés, földmunkák

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közleménye szerint most az első, 13,4 kilométeres szakaszon a főpálya humuszleszedése és a töltés kialakítása folyik. Megépült a Millér-ér feletti ideiglenes híd, így mentesül Szolnok az építési forgalomtól. A vállalkozó a Zagyva és Millér hidak próbacölöpözését végzi, alapozza a hídfeltöltéseket, illetve elkezdte a 32. számú főúti csomópont déli ágainak kialakítását. Ezen az autópálya szakaszon 13 műtárgy, egy kétoldali komplex- és egy kétoldali egyszerű autópálya-pihenő, valamint 2 csomópont és 9 külön-szintű keresztezés lesz.

A második, 2,3 kilométeres szakaszon a nyomvonal a Tisza árterületén és a folyó felett halad. A 400 méteres jobb oldali ártéri híd acél főtartóinak előregyártása elkezdődött, a helyszínen egy cölöpöző gép végzi a híd alapozását, 25 méter mélységig. A 756 méteres Tisza mederhíd második pillérjének a cölöpözése már elkészült.

A harmadik, 13,2 kilométeres szakaszon a kivitelező a Törökszentmiklós nyugati csomópontot építi, jelenleg a szükséges földmunkákat és közműkiváltásokat végzi. A vállalkozó befejezte a közúti hidak próbacölöpözését. Ezen a szakaszon 2 csomópont, 11 műtárgy, 20 kilométer földút, 5 kilométer országos közút, 6 kilométer zajárnyékoló fal, továbbá kétoldali tengelysúlymérőhely épül.

Öt kivitelezőnek esett le 110 milliárdnyi megrendelés

Az első szakasz nyertes kivitelezője a CHSM Konzorcium (a Colas Hungária Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft.), a kivitelezés nettó összege 46,7 milliárd forint. A második szakasz nyertese az Acél-Híd Konzorcium (a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. és az A-Híd Építő Zrt.), nettó 32,5 milliárd forinttal. A Fegyvernekig tartó harmadik szakasz építője a Strabag Általános Építő Kft., a kivitelezés nettó összege pedig 31,5 milliárd forint.

A kivitelezés az Új Széchenyi Terv keretében, uniós forrással valósul meg.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG