A kivitel ellenértékének 79 százalékát különböző országok és szervezetek fizetik, a maradékot pedig maga az Egyesült Államok különféle segélyprogramok számára. Az amerikai hadianyagexport a 2000-es évek elején éves szinten még csak tíz milliárd dollár körül mozgott, 2005-től viszont közel 30 milliárd dollárra ugrott.
William Landay altengernagy, a DSCA igazgatója újságíróknak elmondta, hogy 2005-2010 között az FMS-en keresztül 96 milliárd dollár értékben exportáltak hadianyagot és szolgáltatásokat.
Az altengernagy szerint a 2000-es évek elején a vásárlóknál mindenekelőtt a legjobb ár volt a fő szempont, az afganisztáni katonai beavatkozás kezdete után azonban egyre gyorsabban szerették volna birtokba venni a megvásárolt felszerelést, ami felhajtotta az árakat.
Landay megjegyezte azt is, hogy a líbiai beavatkozásban részt vevő több ország megkereste a DSCA-t elhasznált fegyverarzenálja pótlása érdekében, de nem részletezte ezen országok körét.
MTI
Az Egyesült Államok az idén közel 46 milliárd dollárért exportál fegyvereket és hadianyagot, a kivitel értéke közel másfélszerese az egy évvel korábbinak
A dél-amerikai országnak mintegy 4,8 milliárd dollárt érő 31 tonnányi aranykészlete van befagyasztva Londonban.

