A Jabil Circuit Magyarország Kft. hétfőn közölte, hogy a vevői igényekben bekövetkezett változások miatt összesen 673 munkatársát kénytelen elküldeni decemberben. A közlemény szerint a cégnek mint elektronikai bérgyártó vállalatnak, gyártását minden esetben a vevői megrendelések változásához kell igazítania.
Amit megígértek, betartották
Szijjártó Péter leszögezte: a stratégiai együttműködési megállapodásban rögzítetteket a Jabil Circuit eddig betartotta. Információk szerint nemzetközi piaci fejlemény vezetett oda, hogy a Jabil Circuit ilyen döntést volt kénytelen hozni. A cég szolgáltatásai, termékei iránti kereslet csökkenése kívül áll a társaság magyarországi vállalatán vagy a magyar gazdaságpolitikán - fogalmazott az államtitkár.
A stratégiai partnerségi megállapodásban rögzítették, hogy a vállalat a piaci körülmények, a vevői igények ismeretében törekszik a magyarországi gyártókapacitás bővítésére, a Jabil Circuit ennek eddig eleget is tett - hangsúlyozta.
1300 új munkahely
Szijjártó Péter kiemelte: a munkaerő-piaci helyzet szempontjából jó hír, hogy az elmúlt napokban 1300 új munkahelyet létrehozó beruházásokat jelentettek be az észak-magyarországi régióban. Pénteken jelentették be a Takata japán autóipari beszállító cég új zöldmezős beruházását Miskolcon, ami ezer új munkahelyet jelent, kedden pedig a német Bosch jelentett be egy olyan fejlesztést, ami 320 új munkahelyet teremt.
Az államtitkár úgy fogalmazott: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az új munkahelyek létrejötte ellensúlyozza azoknak a családoknak a nehéz helyzetét, akiket a Jabil Circuit által bejelentett leépítés érint.
Nem jelenti a stratégiai partnerség felrúgását, ha van egy olyan nemzetközi piaci fejlemény, ami nem befolyásolható sem a Jabil Circuit magyarországi cége, sem a magyar kormány által - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Epstein-ügy: a brit miniszterelnök bocsánatot kért
10 perce
-
Zelenszkij világossá tette feltételét a tűzszünethez
26 perce
-
Zuhanórepülésben a pesti börze
körülbelül 1 órája
-
Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
körülbelül 1 órája
-
Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
2 órája
-
Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
2 órája
-
Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
2 órája
Mfor.hu Top24
- Pénz a párnacihában – ők a magyar parlament készpénz-bajnokai
- Jön: 1000 adag ingyencsirke február 7-én Budapest szívében
- Figyelem! Hamarabb érkezik a postás a nyugdíjjal
- Nem rengették meg a Fidesz táborát Lázár János vécépucolós mondatai
- Áttörte a kormánypárti buborékot Lázár János – csak nem a jó irányban
- Kései karácsonyi ajándékot kapott a kormány, ezeknek a számoknak végre örülhetnek
- Jó hír érkezett az orosz-ukrán tárgyalásokról
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Epstein-ügy: a brit miniszterelnök bocsánatot kért
A botrány kikezdte a kormányfőt.
10 perce
Nemzetközi
Zelenszkij világossá tette feltételét a tűzszünethez
Ukrajna kész a tűzszünetre, de Moszkván a sor – mondja Zelenszkij.
26 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Jeges zivatar bénítja Berlin légi közlekedését – repülőjáratok sorát törölték az időjárás miatt
14:57
-
Mutatós számok a Wizz Air 2025-ről szóló jelentésében
13:01
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
A vidék hírei
-
Még sosem volt ennyi szétfagyott út és kátyú egyszerre
14:02
-
A háborús veszélyhelyzet miatt kormányrendelettel állították le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket
11:38
-
Újabb egri autófeltörő rács mögött
09:07
-
Egyedülálló társashét a Bródyban
08:35
-
Kiemelkedő sikerrel zárult a BIDF Egerben
08:07
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46

